2023/2024 Tehetség munkaközösség

A Tehetséggondozás munkaközösség szakmai kirándulása Debrecenbe

A Jász-Nagykun-Szolnoki Vármegyei és a Hajdú – Bihar Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálatok Tehetséggondozás munkaközösségei közös foglalkozást tartottak 2024. június 10-én Debrecenben.

A résztvevőket, Csermelyné Gáspár Tímea Főigazgató Asszony köszöntötte, vázolva a Hajdú-Bihar Vármegyei Szakszolgálat főbb tevékenységeit. Ezt követően Lászlóné Lelesz Ildikó munkaközösség-vezető mutatta be az Intézményük tehetséggozás szakterületének szakmai folyamatait, jó gyakorlatként a tanulók számára meghirdetett filmkészítő versenyt és a hozzá kapcsolódó bemutatót említette. Szóba került az általuk szervezett Diákkonferencia is. A Debreceni példa után Orosz Máténé a JNSZ Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat tehetséggondozás munkaközösségének vezetője mutatta be a munkaközösség tagjait, valamint az intézmények által kedvelt tehetségszűrést és a hozzá kapcsolódó fejlesztő, valamint az önismereti foglalkozásokat. Az ismertetések után a két munkaközösség tagjai a főigazgatókkal együtt a felmerülő problémákról és a sikerekről beszélgettek egy büféebéd elfogyasztása közben. A szakmai program zárásaként Csermelyné Gáspár Tímea Főigazgató Asszony egy mindenki számára hasznos és a későbbiekben alkalmazható fejlesztő és terápiás eszközt, a Points of you kártyacsomagot mutatta be egy saját élményű rövid foglalkozás keretében. A közös műhelyfoglalkozás kiváló kapcsolat felvételi lehetőség volt a két Intézmény között. A szakmai eszmecsere, tudásmegosztás hasznos formája az egymástól tanulásnak, a jó gyakorlatok, tapasztalatok átadásának, melyre mindkét Szakszolgálati Intézmény nyitott.

A program résztvevői megfogalmazták, hogy a továbbiakban, esetleg más szakterületeket is érintve, több közös rendezvényt terveznek.

 

Császár István
tehetségkoordinátor