![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Nyertes pályázatunk nyitó rendezvénye 2026. január 8-án 16:30 órától valósult meg, melyre a tehetséggondozó programban résztvevő tanulók szüleit vártuk.
Az eseményt Zsoldos Erzsébet, a JNSZ Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója nyitotta meg és mutatta be a vármegyei intézményt, működését és a jelenleg az intézményben futó pályázatokat is. Az ő előadását Varga Judit tagintézmény-igazgatóé követte, aki a Szolnoki Tagintézményt és a pályázati programot ismertette a szülőkkel. Elmondta, hogy a program 2026. január 8. és 2026. június 4. közötti intervallumban valósul meg. A gyermekek részt vesznek 12 csoportfoglalkozáson a tagintézményben, 4 szakmai programon, külső helyszínen (a Bartók Béla Zeneiskolában, a Szolnoki Szakképzési Centrum Digitális Közösségi Alkotóműhelyben, a Tiszamenti Reginális Vízművek Zrt. telephelyén és a Szolnoki Művésztelepen), illetve 2026. májusában kirándulni mennek Debrecenbe, az Agóra Tudományos Élményközpont és Botanikus Kertbe. A program végén pedig egyéni konzultációkat biztosítunk a szülők számára. A programzáró szimpóziumra 2026. május 27-én kerül sor, ahol a teljes program bemutatása, a tanulók kiselőadásainak meghallgatása, munkáik megtekintése valósul majd meg. A nyitó rendezvény záró előadását Pintérné Csikós Tímea pszichológus, tehetséggondozó koordinátor tartotta, aki beszélt arról, hogy miben is más a tehetséges gyermek, hogyan tudjuk őt legjobban támogatni. Bemutatta azokat a képesség területeket, amelyeket játékos formában fognak fejleszteni, erősíteni, a tehetség kibontakoztatása mellett, pl.: együttműködési készség, szociális készség, érzelmi intelligencia, hatékony tanulási technikák tanulása, stb. A gondolatébresztő előadások után kötetlen beszélgetés alakult ki a szülők és a szakemberek között.
Szolnok, 2026. március 5.
Koczok Ágnes
tagintézményigazgató-helyettes



