Székhelyintézmény SZB.

Beszámoló „Az értelmileg akadályozott felnőttek kísérése: múlt, jelen, jövő„ címmel Hatos Tanár Úr tiszteletére megrendezett konferenciáról

2017. november 16-án megrendezésre kerülő konferencián az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar szervezésében vehettek részt a vendégek. A találkozó apropója Dr. Hatos Gyula Tanár Úr méltó köszöntése volt, 85. születésnapja alkalmából. Személyes érintettségem okán, amely szerint elsőként ő irányított a gyógypedagógusi pályára, nagy örömömre szolgált, hogy személyesen is köszönthettem.
A konferencia köszöntőjén Barthel Betty, az értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirány felelőse tiszteletét fejezte ki az iránt, hogy a Tanár Úr kézfogásában Dr. Bárczi Gusztáv örökségét is tovább adja számunkra, akit Izrael Állam legnagyobb tiszteletben álló kitüntetésében részesített a „Világ igaza” cím odaítélése formájában. A köszöntő beszéd utáni előadássorozatot a Zoé Zenekar ünnepi zenei csokra nyitotta meg. Mesterházi Zsuzsa laudációjában bemutatta életútját, a Hatos Tanár Úr általa képviselt értékek kiemelésével, mert ő volt az aki „egy életen át tette a maga által választott legjobbat”. Zászkaliczky Péter dékán Úr a korát és a jog rendszerét jóval megelőző képezhetőség fogalmára és az élethosszig tartó tanulás szükségességére világított rá, amely a Tanár Úr által kiterjesztésre került a fogyatékosok legszélesebb spektrumára vonatkozóan. Barthel Betty és Karmán Bianka „Az értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirány múltja, jelene jövője címmel, majd Cserti-Szauer Csilla, Futár András és Katona Vanda „Innovációk és támogatott lakhatás címmel tartottak előadást, hangsúlyozva a karon is dolgozó participációs munkatársak szerepének fontosságát. Sándor Anikó és Könczei György bemutatta a „Amíg tart az életük, többet érdemelnének, mint amit most kapnak” – a gyakorlat üzenetei az emberi jogi megközelítés számára c. összefoglalását. Tina Molnár Gebert egy Németországban elinduló folyamatot prezentált, amelyben a fogyatékos populáció védett munkahelyekről történő kivezetését, és elszeparálódásuknak a megszüntetését támogatja. A kerekasztal-beszélgetés előtt, a XVIII. Kerületi Gyöngyvirág Nappali Szolgálat táncbemutatóját láthattuk. A rendezvény záróakkordjaként szolgáló beszélgetés felvezető gondolatait Dr. Hatos Gyula személyesen mondta el, a beszélgetésben részt vett Hetzer Ágnes, Horváth Katalin, Kissné Haffner Éva, Krausz Éva, Varga Imre és Wisinger János és moderátorként Szabó Ákosné is. A beszélgetés témájául egy irányt kívánt mutatni a gyógypedagógia jövőjének és céljainak.

 

Adamecz Judit