Tartalomjegyzék:
Hová forduljak, ha úgy vélem, hogy gyermekem hiperaktív?
Fejlődési elmaradás: Az észleléstől a beavatkozásig – tájékoztató szülőknek
Milyen változásokkal kell megküzdenünk, és hogyan tegyük?
Hová forduljak, ha úgy vélem, hogy gyermekem hiperaktív?
A hiperaktivitás olyan tünetegyüttes, ami a figyelem, az aktivitás és az impulzivitás területeit érinti. A tünetek legalább 6 hónapja tartanak, és nem magyarázhatók gyógyszer vagy valamely más egészségi állapot, illetve negatív környezeti hatás következményeként. A tünetegyüttes jelentős életvezetési károsodást, nehézséget okoz mind a gyermek (gyakori konfliktusok kortársakkal, felnőttekkel, kirekesztettség), mind pedig szüleik számára.
A hiperaktivitást angol nevének rövidített változata alapján (attention deficit hiperactivity disorder) ADHD-nak is szokták nevezni. Inkább állapotnak, mint betegségnek tekinthető, amely végigkísérheti az egész gyermekkort, sőt, a problémák egy része felnőttkorban is fennállhat.
A hiperaktivitásnak három megjelenési formája van: az egyiknél a figyelemzavar a hangsúlyosabb, ami főként tanulási nehézségek formájában jelenik meg, a másiknál a hiperaktivitás dominál, viselkedési problémákkal, a harmadiknál egy kombinált változattal találkozunk.
Mi okozza?
Nagy valószínűséggel több körülmény együttes hatása hozza létre az ADHD-t.
A figyelemzavar-hiperaktivitás okainak tisztázása napjainkban is folyik. A lehetséges okok a következők:
-
Genetikai hajlam
-
Neurobiológiai, neuroimmunológiai és neurokémiai zavar
-
A fejlődést megzavaró veleszületett vagy szerzett organikus tényezők (pl. a magzat fejlődési rendellenességei, szülés körüli oxigén hiányos állapot, az idegrendszert érintő betegségek, traumák, stb.)
-
Pszichés és pszichoszociális faktorok (következetlen nevelés, túlzott korlátozás, feszült családi légkör, veszteségek, válás, traumák, túlzott médiafogyasztás, alacsony frusztrációs tolerancia, kortárskapcsolati nehézségek, iskolai problémák, konfliktusok, tanulási nehézségek, stb)
Hogyan segít a szakember?
A gyermek vizsgálata a területileg illetékes Pedagógiai Szakszolgálat, illetve a Tanulási Képességeket Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság feladata. Itt egy gyermekgyógyász, logopédus, gyógypedagógus, pszichológus, sok esetben gyermekpszichiáter alkotta szakmai team a gyermek vizsgálatát és a szülőkkel történő részletes adatfelvételt – a terhességről, szülésről, a szülés körülményeiről és az esetleges komplikációkról – követően javaslatot tesz a szükséges fejlesztésekre, oktatási formára. A vizsgálatot kérheti a szülő, a köznevelési intézmény, melynek a gyermek tagja. A vizsgálat játékos és kötött feladathelyzetben történik. Célja a figyelem, a pszichomotoros fejlődés, az impulzus kontroll feltérképezése, a család nevelési stílusának, a családtagok közötti kapcsolat milyenségének, valamint annak megállapítása, hogy a hiperaktivitással társul-e egyéb pszichés zavar (depresszió, szorongás, tik, részképesség-zavar, tanulási nehézség, nyelv és beszédfejlődési rendellenesség). Fontos lehet még a látás és hallás vizsgálata, valamint a viselkedés megfigyelése. A hiperaktivitás mennyiségi mérésére szolgáló legjelentősebb pontozási skála a Conner – skála, az ACTeRS – skála, valamint a Werry – Weis Peters aktivitási skála.
Végül a szakmai team a szülők egyetértésével javaslatot tesz a gyermek fejlesztésére, megsegítésére.
A hiperaktív gyerekek megsegítésének leghatékonyabb módszere a kognitív viselkedésterápia. E módszerrel tanulják meg legeredményesebben indulataik kontrollálását, konfliktuskezelő készségek kialakítását. Alapja a kívánt viselkedésminták megerősítése, illetve a nem kívánt viselkedésminták kioltása.
Fontos kiegészítő a hiperaktív gyerekek csoportterápiája, ahol kortárskapcsolataikat, önértékelésüket erősítik, önkontrolljukat fejlesztik.
A szülőtréning szintén nélkülözhetetlen része a hiperaktív gyerekek megsegítésének. A tréning során a szülők nevelési attitűdjét formálják át, valamint a nevelési módszerek tudatos használatát tanítják meg. Sok esetben családterápia is felmerül. A folyamatos igénybevétel, az állandó szégyenérzet, feszültség és félelem a gyermek kiszámíthatatlan indulati és érzelmi kitörése miatt, szükségessé teszik a családterápiát.
A hiperaktív gyerekek szülei gyakran maradnak magukra, hiszen sehová sem hívják őket. A szülők beszűkülnek problémájukra, és a folyamatos bonyodalmak megosztják őket is. Ezért is fontos, hogy már a kezelés elején gondozásba vegyék a családot, mert a veszekedő, boldogtalan szülők okozta bizonytalanságérzet csak tovább ront a hiperaktív gyerek állapotán. A családdal folytatott munka során a konfliktusokat megvizsgálják, feldolgozzák, és új megvilágításba helyezik. Ez által a családi struktúrák és folyamatok is változhatnak, a zavarok javulhatnak.
A gyógyszeres kezelés szintén fontos eleme lehet a hiperaktív gyerekek megtámogatásának.
Az ADHD kezelésének viszonylag új technikai eljárása a neurofeedback. Ez az eljárás az agy önszabályozási képességének optimalizálása által segít. A neurofeedback különösen a viselkedésterápiával együtt bizonyult eredményesnek az ADHD kezelésében. A hagyományos orvostudomány is elismeri, mint lehetséges, egymást kiegészítő terápiákat.
A pedagógusok tájékoztatása (akár egyéni, akár csoportos tréningek, továbbképzések formájában) ugyancsak elengedhetetlen része a megsegítésnek. Mit tehet a pedagógus? Az iskolában a gyermek érdemeit, a tudását értékeljük, és ne a viselkedését. Büntetések, beírások és fekete pontok helyett tanítsuk meg, hogyan lehet és miért érdemes várni, figyelni.
A hiperaktivitás-figyelemzavar egy élethosszig tartó, nehézség, amely a szocializáció során sokat javulhat, változhat, azonban nem megszüntethető. Társulhat tanulási, nyelv- és beszédfejlődési nehézséggel, hangulatzavarral, szorongásos tünetekkel, tik zavarral, melyeket szintén kezelni kell.
A kezelés során fontos a hiperaktív gyerekek érdeklődésének, tehetségének gondozása. Az ezekben elért sikerek megvédik a gyerekek önértékelését, önbecsülését, gyakran önkontrollra, önfegyelemre, kitartásra tanítják őket.
Horváth Csilla
klinikai szakpszichológus
Fejlődési elmaradás: Az észleléstől a beavatkozásig – tájékoztató szülőknek
Zolika már elmúlt két éves. Végtagjai gyengék voltak, szinte nem is volt bennük erő, járása bizonytalan volt, inkább csak anyukája ölében ücsörgött, úgy tűnt, félelemmel tölti el a mozgás. Pedig neki már futnia kellene, szaladgálni, ugrándozni kellene a többi kisgyerekkel. A hozzá intézett beszédet nem értette, s furcsa hangokkal, halandzsa nyelven „beszélgetett”.
A védőnő javaslatára a szülők kérték a szakértői bizottság komplex pszichológiai, gyógypedagógiai, orvosi vizsgálatát. A vizsgálat során kevert specifikus fejlődési zavarokat állapítottak meg, fejlődési elmaradást tapasztaltak a mozgáskoordináció, a beszédfejlődés, a kognitív funkciók és a szociábilitás területén, és javasolták Zolika korai fejlesztésének megkezdését.
Komoly aggodalommal töltheti el a szülőket, a családot, ha csecsemőjük, kisgyermekük fejlődésében elmaradást, megakadást tapasztalnak, vagy jeleznek más szakemberek, a környezetük.
A szülők számára gyermekük fejlődésének mérföldköveit általában a gyermeki mozgás- és beszédfejlődés nagyobb állomásai jelentik. S valóban, hogy mikor fordul hasra, mikor tanul meg járni, vagy mikor mondja az első szavakat, fontos eligazodási pontok annak megítélésben, hogy a gyermekünk fejlődése megfelelő ütemben zajlik-e, de nem minden esetben elegendőek. Gyermekünk fejlődésének megismeréséhez, megítéléséhez hasznos segítségül szolgálhatnak a különböző fejlődési skálák, amelyek a tipikusan fejlődő gyermekek testi és mentális jellemzőit írják le: mit csinál, hogyan viselkedik adott életkorban a csecsemő, a kisgyermek. Ilyen, a gyermekek fejlődését életkoronként bemutató leírásokat, videókat találhatunk pl. az interneten elérhető:
a „Koragyermekkor” (http://www.koragyermekkor.hu/)
vagy a „Gyermekút” (https://www.gyermekut.hu/) portálokon.
Célzott megfigyelést tesznek lehetővé a védőnői szűrővizsgálatok. A jelenleg használatban lévő komplex szűrőprogram kidolgozásában számos szakma, szakterület képviseltette magát, a módszer kipróbált, megbízható, nagy érzékenységgel jelzi, ha a csecsemő, a kisgyermek fejlődésében eltérések mutatkoznak. A szűrővizsgálat eredményei alapján a védőnő jelzi a szülőknek és a gyermek háziorvosának, ha elmaradást, megakadást tapasztal.
A szűrővizsgálat eredményét, a védőnő jelzését mindenképp célszerű komolyan kell venni, nem érdemes elbagatellizálni, a felelősséget másra hárítani. Nem jó stratégia „homokba dugni a fejünket”, utána kell járni, mi állhat a fejlődési elmaradás hátterében, milyen beavatkozásokra, terápiára lehet szükség.
A fejlődési elmaradás – amit látunk, tapasztalunk – hátterében idegrendszeri, genetikai vagy anyagcsere rendellenességek állhatnak, amelynek kivizsgálása szakorvosi feladat. Az oki diagnózis kiderítése nem mindig egyszerű, azonban ha sikerül azonosítani, megkönnyíti a célzott egészségügyi és pedagógiai célú terápiás beavatkozási lehetőségek kiválasztását. Az oki diagnózis felállítása a további családtervezés, a születendő gyermek érdekében is nagyon fontos.
A koragyermekkori ellátórendszer igen szerteágazó, terápiás „útvesztőjében” találhatják magukat a szülők, s ez nagy bizonytalanságot szülhet: kihez, hová, hogyan fordulhatnak segítségért. Különböző fenntartású intézmények, civil szervezetek és a magánszféra is kínálják szolgáltatásaikat, nehéz benne eligazodni, a megfelelő módszert kiválasztani. A fejlesztő, terápiás ellátások megismeréséhez, tájékozódáshoz szintén hasznos segítséget találhatunk a „Gyermekút” portálon.
Azok a 0-6 éves korú gyermekek, akik a mozgásfejlődés, az értelmi fejlődés, a hallás-, látásfejlődés, a kommunikáció-, beszédfejlődés, szociális-, érzelmi fejlődés vagy a viselkedés területén elmaradást, eltérést mutatnak, jogosultak korai fejlesztésre és gondozásra, mint szolgáltatás igénybevételére. A korai fejlesztés és gondozás megkezdésére a pedagógiai szakszolgálatok szakértői bizottságai tesznek javaslatot, a szolgáltatást pedig járásonként biztosítják.
Az idegrendszer érési folyamata a csecsemő- és kisgyermekkorban a leggyorsabb, plaszticitásánál, képlékenységénél fogva e szenzitív periódusokban alkalmazott terápiák sokkal hatékonyabbak lehetnek, mint a későbbi életkorokban. A korai életszakaszban történő segítő beavatkozás jelentősége óriási a gyermek fejlődésének elősegítése, képességeinek kibontakoztatása, jövőbeli esélyeinek szempontjából.
Béres Lászlóné
szakvizsgázott gyógypedagógus
„Az egyetlen állandó a változás maga” Milyen változásokkal kell megküzdenünk, és hogyan tegyük?
Hérakleitosztól származik a fenti idézet, ami mindennaposan átélhető élményünk. Nap mint nap átéljük a változások sorát anélkül, hogy belegondolnánk, ez mit is jelent. Életünk során a változó világ folyamatos kihívásokat támaszt felénk, és ezek a változások részünkről is változásokat, változtatásokat kényszerítenek ki. A lelki egészség az egyének és a családok életében is nagy mértékben attól függ, hogy hogyan vagyunk képesek a változó világ kihívásaival megküzdeni, azokra megfelelő válaszokat találni; és nem utolsósorban attól, hogy a változások közepette hogyan tudjuk megtalálni az állandóságot, a biztonságot, megőrizni a számunkra fontos kapcsolatokat, értékeket, önmagunkat. A nehezen kezelhető változások válságot, krízist okozhatnak. Nézzük meg, milyen változások teszik próbára teherbíró és megküzdő képességünket! A nagyvilágtól az egyén felé haladva: Az információ korában, globalizálódó világunkban az egész világot érintő krízisek is elérnek egyéni életünk szintjéig is. Elég csak a környezetszennyezés időjárást felborító hatásaira gondolnunk, de közvetlen megtapasztalást jelent a koronavírus egész világunkat érintő hatása is. Korábban soha nem gondoltuk volna, hogy életünk egyik napról a másikra ilyen mértékig megváltozhat. Társadalmi szinten is megjelenhetnek krízisek, ilyen volt például a rendszerváltás időszaka. Tágabb és szűkebb közösségi életünkben is bekövetkezhetnek olyan változások, melyek jelentős hatással lehetnek egyéni életünkre is, pl. a munkahelyünkön belüli átszervezések miatti bizonytalanság. Egyre erősebb megtapasztalásunk lehet, hogy mennyire nem vagyunk egyénenként sem elválaszthatók szűkebb és tágabb környezetünktől, ezért nem csupán egyéni életünk felmerülő problémáira kell választ találnunk, de felelősek vagyunk szűkebb és tágabb környezetünkért is. Minden ilyen egyensúlyunkat, megszokott életünket fenyegető, azt felborító helyzet jelentős stresszt okoz, melyben azt éljük meg, hogy az eddigi megküzdési módjaink, eddig bejáratott működésmódjaink már nem elégségesek, de még nem találjuk a megoldást. Ez az átmeneti, sok bizonytalansággal járó állapot gyakran jelentős feszültséget, szorongást okoz. Egyéni életünkben a változások alapvetően két típusba sorolhatók: Érhetnek bennünket hirtelen, sokszor váratlanul bekövetkező jelentős változások, melyek ún. paranormatív kríziseket okozhatnak, pl. új munkahelyre kerülés, vagy a meglévő elvesztése, nagy lottónyeremény, válás, krónikus betegség, meddőség, haláleset stb. A változások jelentős hányada viszont merőben más természetű: a fejlődés velejárójaként jelennek meg, ezek vezethetnek az ún. normatív krízisekhez. Az egyén személyisége, a párkapcsolatok, de még a családok is folyamatos, szakaszokban végbemenő fejlődéssel jellemezhetők. Az egyes szakaszok minőségileg nagyon különböznek egymástól, a szakaszok közötti átmenetek változást igényelnek, gyakran krízisekkel járnak, és olykor elakadáshoz vezetnek.
Mit is jelent ez a családok életében?
A családok életében családi életciklusokról beszélhetünk, olyan jellegzetes szakaszokról, melyeknek megvannak a maguk jellegzetességei, jellemző feladatai, működésmódjai. Például az első gyermek születése vagy a gyermekek kirepülésének időszaka nagyon jól megragadható életszakasz egy család életében a maga sajátosságaival, nehézségeivel. Ha beleképzeljük magunkat egy képzeletbeli család életébe, az udvarlástól, a gyermekszületésen át, a gyermek(ek) felnövekedésén és kirepülésén keresztül, majd a pár további életének folyamatába, akkor jól megragadhatóan magunk is átgondolhatjuk, hogy az egyes szakaszokban a családnak, a családtagoknak milyen kihívásokkal is kell megbirkózniuk, jellemzően milyen feladataik vannak. Gondoljunk csak végig egy jellegzetes átmenetet egy képzeletbeli család életében! Tegyük fel, hogy az első és eddig egyetlen gyermek 3 éves lesz és közösségbe kerülhet, óvodáskorba lép. Ez a változás mit is jelenthet a család egészére nézve? Megnyílhat a lehetőség arra, hogy az anya újra munkába álljon, amire nagyon sokszor a tapasztalatok alapján már belső igénye is van, arról nem beszélve, hogy ezentúl a család egzisztenciális fenntartásának terhe már nem elsősorban az apára hárul. A gyermek önállóságának növekedésével a szülőről, elsősorban az anyáról való leválás is előrehalad, ami lehetővé teszi, hogy a szülők eddig valószínűleg háttérbe szorult párkapcsolata újra nagyobb teret nyerjen, hogy a pár már újra házastársi szerepbe és nem csupán szülői szerepbe ragadva funkcionáljon. Ideális esetben újra megerősödik a párkapcsolat, a gyermek pedig megéli a közösség és a tágabb világ nyújtotta élményeket, örömöket, fejlődése is meglódulhat. A család anyagilag stabilizálódhat stb. De mi kell ehhez, hogy mindez végbe mehessen? A szülőknek fel kell ismerniük a változás szükségszerűségét, amit a gyermekek fejlődése kényszerít ki. Kinőve a kisgyermekkorból a gyermek már nem igényli azt a szoros kapcsolatot és gondozást, amit korábban, igényli viszont az önállóság elősegítését, a beléje vetett bizalmat. Az anya-gyermek kapcsolatban megjelenik az elengedés szükségessége, némi eltávolodás engedése. Hogy ez végbe mehessen, ahhoz az apára is szükség van, aki egyrészt az anyát támogatja érzelmileg és kifejezi igényét a vele való újra erősebb kapcsolatra, másrészt a gyermeknek egyre több apás élményt nyújtva is tudja oldani az anya-gyermek közötti szimbiózist. Az apai viszonyulás, az általa nyújtott biztonság a külvilág felé tett első lépéseket is megkönnyíti. Az anya munkába való visszatérése is ad feladatot az apa számára is, lélektanilag is, hiszen engednie, támogatnia kell, hogy párja újra kompetens felnőttként is megélhesse önmagát, de praktikus szinten is, hiszen át kell szervezni az eddigi családi munkamegosztást, jóval nagyobb részt kell vállalnia a háztartási feladatokból és a gyermekek körüli teendőkből az apának is, mint amikor még az anya volt a gyermekkel. Az anyának pedig el kell tudnia engednie gyermekét, sőt örülnie kell tudni növekvő önállósága, ügyessége láttán. Bíznia kell tudnia párjában, engedni, hogy részt vállalhasson a háztartási teendőkben, a gyermekkel kapcsolatos feladatokban. És nem utolsósorban visszatalálnia saját nőiességéhez, tenni a párkapcsolatért. Ehhez hasonló jellegzetes feladatok várnak tehát megoldásra egy-egy életciklus váltáskor. Természetesen itt is jelentős egyéni eltérésekkel, sajátosságokkal kell számolni, hiszen a családok nagyon sokszínűek, és az élet is sokkal bonyolultabb az itt leírtnál. Láthatjuk tehát, hogy ahhoz, hogy a család az adott szakaszon belül egy jól működő egyensúlyi állapotba kerüljön, akkor ezekre a kihívásokra, feladatokra meg kell találniuk a megfelelő válaszokat. Ezért az egyes szakaszokból való átmenetek mindig nehézségekkel, bizonytalansággal járnak, amelyben azt élhetik meg a családtagok, hogy az eddig bevált működések, például az eddig megszokott családi munkamegosztás, szerepek már nem működnek kellőképpen. Ugyanilyen jelentős változások, akár krízisek is természetesen nemcsak a családok életében, de a családtagok egyéni életében is bekövetkeznek, ilyen a serdülés krízise vagy a már egyre jobban ismert életközepi válság (midlife-krízis is). Emellett a családon belül a párkapcsolatnak is megvannak a maguk jellegzetes fejlődési szakaszai, melyekben az átmenetek egyensúlyvesztéssel, bizonytalansággal, szorongással járhatnak. És mintha még ez nem lenne elég – mert az élet bonyolult és kellőképpen nehéz is – ezek a változások, krízisek (társadalmi, közösségi, családi, párkapcsolati, egyéni, külső és belső…) egyidejűleg, egymásba ágyazottan érnek bennünket…
Mit tehetünk hát?
-
Ismerjük fel a helyzetet, amiben vagyunk! Segít, ha tudatosan is felismerjük, hogy a stressz, amit átélünk, éppen miből is tevődik össze. Életünk mely területein jelentkeznek feszültségek, nehézségek, hol nem működnek a már bevált megoldás- és működésmódjaink, hol borult fel a korábban meglévő egyensúly, hol szükséges a változás, változtatás?
-
Ne hibáztassuk a kialakult helyzetért a környezetünket, de magunkat sem, fogadjuk el, hogy a változás az élet velejárója, a megpróbáltatásokra tekintsünk kihívásként!
-
Legyünk türelmesek magunkkal és másokkal is! Számoljunk azzal, hogy az adott helyzet bizonytalanná tesz bennünket, feszültek, nyugtalanok vagyunk és hogy ez természetes abban a helyzetben, amikor felborul az életünk megszokott rendje, vagy eddig ismeretlen jelenséggel szembesülünk. Adjunk időt magunknak és a környezetünknek is ahhoz, hogy megtaláljuk a megoldás útját, az átalakulás, az új alkalmazkodási- megküzdési módok megtalálása idővel jár, pl. gondolhatunk itt a gyermekek közösségi életbe történő beszokásának átmeneti nehéz időszakára is.
-
Legyünk optimisták, tudatosítsuk, hogy ez a nehéz időszak nem tart örökké, az átmeneti zavarodottság majd letisztul, és egyre jobban látni fogjuk a kivezető utat és a lehetőségeinket.
-
Ne akarjunk érzelmileg felfokozott állapotban döntéseket hozni, cselekedni, várjuk meg, amíg megnyugszunk, és amikor már némi érzelmi távolságtartással tudunk tekinteni az adott helyzetre.
-
Tájékozódjunk, informálódjunk, olvassunk, gyűjtsünk információt az adott jelenségről, mert ezáltal rálátásunk lesz a helyzetre, amiben vagyunk, és olyan lehetőségek is eszünkbe juthatnak, amire magunktól nem gondoltunk volna, valamint mindez kiragad a gyakran kialakuló beszűkültségből is.
-
Gondolkozzunk: racionálisan gondoljuk végig, milyen lehetőségeink vannak, mivel próbálkoztunk eddig, és mivel lehetne még, vegyük számba azt is, hogy milyen segítségeket vehetünk igénybe.
-
Ne merüljünk bele az önsajnálatba, de vállaljuk a felelősséget saját életünkért és környezetünkben azokért a dolgokért, melyekért tehetünk, melyek tőlünk függenek, rajtunk is múlnak!
-
Fogadjuk el, hogy minden változással valami elveszik, de születik is valami új. Tudjunk elengedni és beengedni az újat. Ne féljünk! Merjünk dönteni, merjünk cselekedni, ha szükségét érezzük, mert akkor fogjuk magunkat erősnek, hatékonynak érezni.
-
A változás fejlődésre kényszerít, a tapasztalatok gazdagítanak. Tudatosítsuk magunkban az erőfeszítéseink nyomán bekövetkező eredményeinket, tudjunk örülni fejlődésünknek!
-
Ne csak saját problémáinkat lássuk, lépjünk túl magunkon! Érezzünk együtt másokkal, segítsük szűkebb-tágabb környezetünket! A változás, a krízis mindig szenvedéssel jár, ebben mindannyian osztozunk, ez minden embertársunkkal összeköt.
V. Szabó Tünde
klinikai gyermek szakpszichológus