2022/2023 Beszámolók Mezőtúri Tagintézmény

Beszámoló a Mezőtúri Tagintézmény „Víz-party 2023.” című szakmai napjáról

Szakmai napjaink keretében ismét megrendezésre került egy színvonalas program a JNSZM PSZ Mezőtúri Tagintézménye által szervezetten. Az alkalom a korai fejlesztés programsorozatának családokkal közös műhelyfoglalkozása, ahol a szülőkkel és a gyermekekkel közösen zárjuk jelképesen az évet, ballagtatjuk az óvodába menőket és mondunk köszönetet a szülőknek és a támogatóknak az egész éves együttműködésért. Ez a nap jó lehetőség a szakemberekkel való egyéni és közös beszélgetésre. Különleges év ez azért is, mert a pedagógiai szakszolgálati intézményünk idén 10 éves, ami azt jelenti, hogy ennyi ideje helyben is igénybe vehetik a kliensek a szolgáltatásainkat. Az első alkalmainkat a munkatársakon és családtagjainkon kívül a Mezőtúri Horgász Egyesület, a Fekécs Team Kft. és a KSZC Mezőtúri Szakközépiskolája és Kollégiuma támogatta helyszín, étkezés, vendéglátás és szórakozási lehetőségek terén. Ez a támogatás ma is megvan, ám sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez állandó segítőként, mint az Aszódi Kisáruház, vagy a Kacatárium, így egyre hangulatosabb alkalmakat tudtunk szervezni. A program célközönsége a Tagintézményben korai fejlesztésben részesülő gyermekek és családtagjaik voltak újra, de idén vendégül hívtuk a korábbi években nálunk megforduló, azóta már felcseperedett klienseinket, illetve állandó segítőinket. Az időjárás miatt a program nem a Tagintézmény helyszínén, hanem egy újabb felajánlás kapcsán fedett helyen, a Kis Vadászházban került megrendezésre. Már az előkészületeket lázas izgalom járta át! Sok család és támogatónk el tudott látogatni a közös ünneplésre. Amint egy régi kedves kliensünk, egy nagyfiú megfogalmazta aznap, sok színes programmal kedveskedtünk a gyerekeknek, és „mindig van valami új”. Volt például hagyományos horgászat, arcfestés, buborékfújás, habparti, ebéd és finomságok, újként pedig csillámtetkó és stílusos fotófal. A ballagás mindig megható számunkra, hiszen öröm, amikor tőlünk mennek más-más intézménybe a gyerekek, mégis nagy változás, hogy nem találkozunk már rendszeresen velük. A közösen eltöltött évek képes és mesélős felidézése, a tarisznya és kalap büszke viselése bizony több érintett családtag és szakember szemébe könnyeket csalt.  Volt lehetőség a pihenésre, a kötetlen játékra és időtöltésre, de a szakembereinkkel való igény szerinti személyes beszélgetésekre is. A nap végén a szülők és gyerekek fáradtan, de élményekkel gazdagon térhettek haza. Jó volt látni a „nagyokat”, hogy milyen szépek lettek, a mosolyt az arcukon, ahogy megörültek egymásnak a rég nem látott kedves ismerősök, a felszabadult arcokat és a beszélgető csoportokat a szülők és a szakemberek körében. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik nélkül ez a program nem valósulhatott volna meg, hiszen nagyon sokan hozzájárultak a sikerhez! Köszönjük Fadgyas Gergőnek többek között a gyors rendelkezésre állást a szállításban, Pongrácz Zoltánnak a finom ebédet, Fekécs Gábornak a sok-sok gyümölcsöt, Székelyné Erzsikének a hímzést, varrást és a szép dekorációt, Matló Károlynak a szépen felújított hordót, Matló Károlyné Böbének, Vidáné Erzsikének és Vida Melindának a finom sütiket és a tarisznyákat, Suki Erzsébetnek az elegáns kalapokat! Köszönjük Ugrai Lászlónak a helyszínt, Gombosné Ibolyának a rengeteg gipszből készített figurát! Soltész Istvánnak a lebilincselő kézműves újdonságot! Köszönjük a sok ajándékot és a tevékeny segítséget Kézsmárkiné Aszódi Andikának, Bagdán Gabikának, Csuka Laurának, Fekécs Krisztinek, Józsa Péternek, Lengyel Nándornak, Csótya Leventének. Köszönjük továbbá a Főigazgatóság és a Fenntartó támogatását is, amelyet a 10 év alatt kaptunk!

Mezőtúr, 2023. június 12.

Bencsik Mária Bernadett
tagintézmény-igazgató