Záró, azaz ötödik műhelyfoglalkozás az „Ágazatközi együttműködés projekt” keretében
Zárórendezvényét tartotta meg a Megyei Szakértői Bizottság az „Ágazatközi együttműködés projekt” keretében. A rendezvényen részt vettek egészségügyi dolgozók (védőnők), a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok szakemberei, korai fejlesztésben részt vevő pszichológus és gyógypedagógus szakemberek.
A rendezvényt Csibi Enikő főigazgató nyitotta meg, aki köszöntötte a jelenlévőket, és röviden felvázolta az eddig megvalósult négy műhelyfoglalkozás eszenciáját.
A folytatásban Barnáné Pintér Gizella, általános főigazgató-helyettes / szakértői bizottság vezető tartott előadást Korai intervenció címmel. A szakember előadásában felvázolta a korai intervenció folyamatát, annak három lépcsőjét, az intervencióba bekapcsolódó intézmények, szervezetek és szakemberek vonatkozó feladatait is részletesen bemutatta. Beszélt a „rizikó” gyermekekről és a minél korábbi beavatkozás szükségességéről. Beszélt a továbbiakban a korai fejlesztésben tevékenykedő szakemberek végzettségéről, a szakmai kompetenciák tiszteletben tartásáról és a családok megtámogatásának fontosságáról. A későbbiekben rátért előadásának fő részére, mely a korszerű korai vizsgálati eszközök és módszerek bemutatásáról szólt, kezdve a szülővel folytatott beszélgetés és ismerkedéstől, az alapos és részletes anamnézis felvételével folytatva, a különböző helyzetekbe való gyermeki játék megfigyelésén át, a szakmai következtetések levonásában csúcsosodva. Kifejtette a fiatal életkorban történő konkrét tesztelés nehézségeit és a szociális érettségi skálák hasznosságát is méltatta, majd rátért gyógypedagógiai-szomatopedagógiai vizsgálat életkorhoz kötött típusaira, azok komplexitására és a meghozott diagnózis felelősségére. Szót ejtett a Megyei Szakértői Bizottság prioritást felállító gyakorlatáról, melynek eredményeként a megyénkben élő korai fejlesztésre szoruló gyermekek szakértői vizsgálatának megvalósulásáig maximum 8 nap a várakozási idő. A bizottsági gyakorlat értelmében nincs várakozó „korais” eset, legfeljebb akkor, ha a szülő a megadott időpontot nem tartja tiszteletben.
A műhelyfoglalkozás folytatásában csoportkonzultációra került sor, melynek moderátora Csibi Enikő főigazgató volt. Itt minden résztvevő kifejthette véleményét, megoszthatta a tapasztalatait. A szakemberek beszéltek a szülőcsoportok szervezésének fontosságáról, hiszen ez az a momentum a korai fejlesztésben, ahol tulajdonképpen a szülő tehermentesül, míg gyermekével hozzáértő szakemberek foglalkoznak, és ez az a momentum, ahol a szülő meghallgatva érzi magát, és végre kibeszélheti gondjait, problémáit elmaradással küzdő gyermeke vonatkozásában. Pszichológus hozzászóló a helyi / tagintézményi gyakorlatot ismertetve mondta el, mennyire más ez a pszichológus szerep a korábbi gyakorlatában alkalmazottól, és hangsúlyozta a szupervízió fontosságát e gyakorlatban. Tagintézmény-vezető osztotta meg tapasztalatait a helyi sajátos szülőcsoport működéséről, mely spontán is alakul és formálódik, és ahol a szülők a szakszolgálati tagintézményt azonos paraméterek mentén ítélik meg és kezelik, mint az óvodát, vagy később az általános iskolát, ahová a gyermek tartozik, és amelynek rendezvényeit a család életében prioritásként kezelik. A Megyei Szakértői Bizottság szomatopedagógus szakembere a szülőkkel való együttműködésről számolt be, mely megalapozója a gyermek sikeres rehabilitációjának, míg a bizottság vezetője saját élményről számolt be, ahol a szülő, aki korábban több intézményben is megjelent gyermekével fejezte ki háláját az emberséges, szakszerű, időhatárokat tartó és mégis ingyenes ellátás miatt, melyet intézményünkben megtapasztalt. Karcagi kollégánk a helyi modellt mutatta be, ahol a súlyos problémákat megtapasztalva a szakemberek pozitív attitűdje és derűje képezi a lelki muníciót a nehéz esetek feldolgozásához. A hozzászólásukban a védőnők arról beszéltek, hogy bár tudtak korábban is a korai fejlesztés lehetőségéről, ám annak helyszíni elérhetősége, a megvalósítás folyamatának átlátása most került birtokukba. A családsegítő szolgálatok szakemberei hozzászólásukban az együttlét fontosságát és a szakterületek egymásra találásának hangsúlyát méltatták.
A műhelyfoglalkozás összegzését a főigazgató végezte. Az összegző beszéd fölvázolta a megyei korai fejlesztés utazótanárok általi ellátását 2010-2012. év között, kiemelve annak pozitívumait, de megemlítve a negatív tapasztalatokat is. Hangsúlyozta a 2013. szeptember 1-jétől megalakult egységes szakszolgálati rendszer fontosságát, az egységes működés által elért nagyon szép eredményeket, a hozzáférés biztosításának és a megyei teljes lefedettség elérésének szándékát. Köszönetet mondott az együttműködő partnerintézményeknek a részvételi aktivitásért, és kiemelte, hogy hisz az egymásra találás tartósságában, mely kis klienseink életútjának egyengetésében acél-láncszem lehet.
A műhelyfoglalkozás prezentációja innen letölthető.
Csibi Enikő
főigazgató
Negyedik műhelyfoglalkozás az ágazatközi együttműködés projekt keretében
A Humanitas Szociális Alapítvány „Ágazatközi Szakmai Együttműködésen alapuló, kora gyermekkori intervenciós munkamodell kidolgozására és hatékonyságának bizonyítására” című projektjének keretében került megrendezésre a 4. szakmai műhelyfoglalkozás, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Székhelyintézmény szervezésében, 2016. március 31-én 14:00-16:00 óráig.
A szakmai műhelyfoglalkozás meghirdetett témája:
„A védőnők szerepe, feladatai a koragyermekkori intervencióban”
Az ágazatközi együttműködés előmozdítása, megvalósítása érdekében szervezett találkozón meghívásunkat elfogadta a Megyei vezető védőnő, Járási vezető védőnők, a megye településein hivatásukat gyakorló védőnők, továbbá CSGYEJÓ munkatársak, szakszolgálati feladatellátásban korai fejlesztést, fejlesztő nevelést végző munkatársak. Az érdeklődés igen nagy volt, a JNSZ Megyei Szakértői Bizottság előadóterme szűknek bizonyult.
Előadó Bakos Ferencné Szolnok járási vezető védőnő volt, előadásának címe: ”A védőnő szerepe a korai fejlesztésben- első lépcső”
Előadásában részletesen beszélt a koragyermekkori intervenció jogi hátteréről, a fejlődés nyomon követésének lehetőségeiről. Kitért a fejlődési vizsgálatra, bemutatta annak menetét, sarkalatos pontjait. Hangsúlyozta az eltérő fejlődésmenet, fejlődési zavar felismerésének lehetőségeit, a rendszeres védőnői jelenlét fontosságát a családok életében. Többen elmondták saját tapasztalataikat a védőnő és az orvos szerepéről a sérült gyermeket nevelő családok támogatásával kapcsolatban. Szó esett a rendszerszintű problémákról is, melyek megoldásában az ágazatközi együttműködés előrelépést jelenthet. A továbbküldési utak témakörében a különböző intézmények szerepe, feladata került kiemelésre, a jelenlévők elhelyezték saját intézményüket a rendszerben.
A szakmai műhelyfoglalkozás eredményes volt, nagyon fontos lépésnek bizonyult az ágazatközi együttműködésben. A tervezett kapcsolattartás, további találkozók szervezése, szakemberek párbeszéde, mind a gyermekek érdekében, a segítés minél magasabb szintre emelése céljából valósul meg.
A prezentáció letölthető innen.
Barnáné Pintér Gizella
általános főigazgató-helyettes,
szakértői bizottság vezető
Harmadik műhelyfoglalkozás az ágazatközi együttműködés projekt keretében
Nyertes pályázatunk eredményeképpen, a Humanitas Szociális Alapítvány „Ágazatközi Szakmai Együttműködésen alapuló, kora gyermekkori intervenciós munkamodell kidolgozására és hatékonyságának bizonyítására” című projektjének keretében került sor a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Székhelyintézmény szervezésében a 3. szakmai műhelyfoglalkozásra 2016. március 24-én, 14:00-16:00 óráig.
A szakmai műhelyfoglalkozás meghirdetett témája: ”A gyermekorvos lehetőségei és feladatai a korai fejlesztésbe vonás első lépcsőjeként- korai segítség, vagy kivárás”
Előadó Dr. Darvas Éva gyermekneurológus, gyermekpszichiáter szakorvos volt, aki hosszú évek óta részt vesz a JNSZMPSZ Megyei Szakértői Bizottság diagnosztikai tevékenységében, rendszeresen vizsgál csecsemőket, kisgyermekeket, akiknek eltérő fejlődésmenetük miatt kezdeményezik a vizsgálatát.
A rendezvényre az ágazatközi együttműködés elősegítése, erősítése céljából gyermek szakorvosokat, védőnőket, CSGYEJÓ szakembereit, korai fejlesztésben jártas gyógypedagógusokat, mozgásfejlesztő szakembereket hívtunk, az érdeklődés igen nagy volt.
Az előadás két részből állt. Főorvosnő bemutatta a Gyermek-alapellátási útmutatót, mely a TÁMOP 6.1.4. Koragyermekkori program kiemelt projekt keretében került kidolgozásra, speciális adattartalma miatt nagy segítséget jelenthet a gyermekek fejlődésének nyomon követésében. Az ágazatközi együttműködést elősegítendő, tervezik a dokumentumhoz való hozzáférést egyéb szakmai szervezetek munkatársainak is (pl. pedagógiai szakszolgálatok- szakértői bizottság). Nagy előnye az útmutatónak, hogy a szülő is kompetenssé válik gyermeke megfigyelésében, a veszélyeztető jelek felismerésében.
Az előadás második részében az eltérő fejlődésmenetet előidéző tényezők bemutatására, részletes kifejtésére került sor. Főorvosnő bemutatta a veleszületett, illetve szerzett rendellenességek okozóit, tünetcsoportjait, a kezelés lehetséges módját. Taglalta a genetikai betegségeket, az ezekkel kapcsolatos vizsgálatok jelentőségét, az idegrendszeri kórképeket, melyek közül részletesen kifejtette a perinatális sérüléseket és a neuroinfekciók okozta tünetegyütteseket.
A szakemberek nagy érdeklődéssel hallgatták az előadást, azt követően a saját területükön tapasztalható nehézségekről beszéltek, kérdeztek. Részletes kifejtésre került a gyermek útja, amíg a probléma felismerésétől eljut az adekvát segítségig.
A szakmai műhelyfoglalkozás a résztvevők véleménye szerint eredményes volt, eddigi ismereteiket rendszerező, összefoglaló előadást hallottak.
Az előadás prezentációja innen letölthető.
Barnáné Pintér Gizella
általános főigazgató-helyettes, bizottságvezető
Második műhelyfoglalkozás az ágazatközi együttműködés projekt keretében
A Humanitas Szociális Alapítvány „Ágazatközi Szakmai Együttműködésen alapuló, kora gyermekkori intervenciós munkamodell kidolgozására és hatékonyságának bizonyítására” című projektjének keretében a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Megyei Szakértői Bizottsága megszervezte 2. Ágazatközi Műhelyfoglalkozását 2016. március 16-án, 14.00 órától.
A műhelyfoglalkozásra a megye különböző tankerületeiből érkeztek szociális területen dolgozó szakemberek (családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok dolgozói, a gyermekvédelem rendszerében tevékenykedő gyámi-gondozói tanácsadók, szociális munkások és szociálpedagógusok, védőnők, korai fejlesztést végző gyógypedagógus és pszichológus szakemberek).
A műhelyfoglalkozás elődadója Csibi Lajos okleveles szociális munkás volt.
A műhelyfoglalkozást Csibi Enikő főigazgató nyitotta meg, aki rövid köszöntő beszédében az ágazatközi együttműködés fontosságát hangsúlyozta.
Az előadó ismertette a 2. műhelyfoglalkozás tematikáját, időbeosztását, majd rövid előadást tartott „Ágazatközi együttműködés” címmel. Beszélt a korai fejlesztés elkezdéséhez szükséges, a rendszerben jellemző kapcsolódási pontokról. A kapcsolati háló középpontjában a megyei, sajátos nevelési igény megállapítására jogosult szakértői bizottság áll. A szakértői bizottság – korai fejlesztésbe vonás vonatkozásában – szoros kapcsolatban áll az egészségüggyel (védőnők, házi gyermekorvosok, szakorvosok, PIC szakemberei, szüléset és újszülött osztály orvosai), a szociális ágazat intézményeivel és szakembereivel (otthoni ápolás, gondozás-nevelés, bölcsődei gondozás-nevelés, gyermekjóléti szolgálat, gyermekvédelmi szakellátás: gyermekotthon/nevelőszülői hálózat), valamint a köznevelés azon intézményeivel, ahol a korai fejlesztés részben megvalósulhat, de legalábbis annak a folytatása itt realizálódik (speciális és többségi óvodák). A kapcsolódási pontok egyben az ellátás helyszíneit is jelenti. Az előadó beszélt még a fejlődési rendellenességekről, a szakértői bizottság komplex vizsgálatáról és a kapcsolódó fejlesztési irány-meghatározásról, a szakértői bizottság által javasolt fejlesztési területekről és helyszínekről. A folytatásban mindegyik javasolt fejlesztési helyszínről részletes tájékoztatást nyújtott, úgy a vonatkozó szakemberek, mint a használt eszközök, a szolgáltatás sikerességének és nehézségeinek kereteiről és néhány megoldási ötlettel is szolgált.
A műhelyfoglalkozás második részében csoportmunka keretében a szakemberek – a csoportokban minden terület képviseltette magát, szociális- egészségügyi- pedagógiai szakszolgálati, feltérképezték a gyermek útját a születéstől a korai fejlesztés befejezéséig, markánsan meghatározva a szakterületek kapcsolódási és beavatkozási pontjait, a lehető legszínvonalasabb és leghatékonyabb ellátás megvalósítása érdekében.
A műhelyfoglalkozás jó hangulatban, vidáman, ötletdúsan zajlott. A résztvevők visszajelző lapjaikon méltatták a hasznosságát és hatékonyságát. Az összefoglalók arról szóltak, hogy igazán eredményesek egymás munkájának megismerésével és kölcsönös kiegészítésével lehetünk.
A műhelyfoglalkozás prezentációja itt megtekinthető.
Letölthető dokumentum: A gyermek útja születéstől a korai fejlesztés befejezéséig
Csibi Enikő
főigazgató
Első műhelyfoglalkozás az ágazatközi együttműködés projekt keretében szülők részére
A Humanitas Szociális Alapítvány „Ágazatközi Szakmai Együttműködésen alapuló, kora gyermekkori intervenciós munkamodell kidolgozására és hatékonyságának bizonyítására” című projektjének keretében a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Megyei Szakértői Bizottsága Szülői Műhelyfoglalkozást szervezett 2016. március 3-án, 14.00 órától.
A műhelyfoglalkozásra a megye különböző tankerületeiből érkeztek szülők, olyan kisgyermekek szülei, akik jelenleg már korai fejlesztésben részesülnek. Részt vettek még védőnők Szolnok Járásból, bölcsődei gondozók és a Megyei Szakértői Bizottság korai diagnosztikában tevékenykedő munkatársai.
A Szülői Műhely háziasszonya Csörögi Tímea pszichológus-szociális munkás volt.
A műhelyfoglalkozás Csibi Enikő főigazgató nyitotta meg, aki rövid köszöntő beszédében az ágazatközi együttműködés fontosságát hangsúlyozta. Csörögi Tímea ismertette a műhelyfoglalkozás tematikáját, majd Bencsik Dóra konduktor-tanító rövid előadást tartott „Korai figyelmeztető jelek” címmel. Beszélt a csecsemőkori eltérő fejlődés észlelhető jeleiről, meghatározta a fokozottan veszélyeztetett újszülöttek kategóriáját, majd részletesen kitért az eltérő fejlődés különböző területeire: eltérések a helyváltoztató mozgásban, eltérések a kommunikációban és a szocializáció folyamatában. Befejezésül meghatározta a korai fejlesztés fogalmát és a fejlesztés területeit, szakembereit.
A műhelyfoglalkozást Csörögi Tímea vezette tovább, bemutatkozó körrel, a projekt céljának rövid ismertetésével és egy hangulatkeltő videóval „Partly Cloudy” címmel. Ezt követően a szülők beszéltek gyermekeik történetéről, a megélt problémákról, arról, hogyan is kerültek kapcsolatba a Pedagógiai Szakszolgálattal, a fejlesztés sikereiről és hiányosságairól. A műhelyfoglalkozást vezető pszichológus a továbbiakban demonstrációs rajz segítségével összefoglalta a gyermekek körül működő segítő rendszereket, koordinálta a szülői és szakmai tapasztalatok összegzését (egészségügy, szociális szféra és pedagógiai szakszolgálat), felmérte és összesítette a megfogalmazódó szülői igényeket. Az összefoglaló beszélgetés során a szülők tájékoztatást kaptak a megyei ellátórendszer jelenlegi elérhetőségéről, az Intézmény honlapjának Fórum rovatáról, a tagintézmények által ellátott területekről, hiányterületekről, szervezési sikerekről és helyi nehézségekről.
A záróbeszélgetés során minden jelenlévő egy-egy mondatban megfogalmazta, hogy mit visz haza a műhelyfoglalkozásról. Ezek közül csak néhány, szívet melengető jelzés: elfogadást, szeretetet, megértést, meghallgatást, sok új információt a megyei ellátórendszerről, mely a saját gyermek szempontjából, de más, hasonló problémákkal küzdő, és még a rendszerbe be nem lépett gyermekek szempontjából is felbecsülhetetlenül fontos.
A műhelyfoglalkozás hangulatára a meghittség volt jellemző: megtapasztalhattuk, hogy sok kreatív ember a jó ügyért csodákra képes!
A műhelyfoglalkozás prezentációja itt megtekinthető.
Csibi Enikő
főigazgató
Meghívó
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat
tisztelettel meghívja Önt
„Ágazatközi szakmai együttműködésen alapuló, kora gyermekkori intervenciós munkamodell kidolgozására és hatékonyságának bizonyítására” címmel,
a Humanitás Szociális Alapítvány
pályázati támogatásával,
megvalósuló szakmai programokra, rendezvényekre.
A részletes program innen letölthető.