Gyógytestnevelés munkaközösség

Bemutató órával egybekötött szakmai továbbképzés gyógytestnevelők részére

gyogytesiA Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Karcagi Tagintézményében 2016. november 17-én került sor a megyei gyógytestnevelés munkaközösség bemutató órával egybekötött szakmai továbbképzésére.

kepatmeretezes_hu_20161117_141010A program a munkaközösség kihelyezett és kibővített műhelyfoglalkozásának keretében a Karcagi Tagintézmény gyógytestnevelés telephelyén (Városudvar 1. sz) valósult meg.

kepatmeretezes_hu_20161117_141640A rendezvény három részből állt. Először bemutató órára került sor Illyésné Nagy Olga gyógytestnevelő vezetésével. Az óra témája a tartó- és mozgatórendszer elváltozásainak korrekciója volt, melyet vegyes diagnózisú csoportban láthattak az érdeklődők. Ezt követte az óra megbeszélése, szakmai elemzése, továbbgondolása. A beszélgetés alkalmával a kollégák értékelték a témaválasztást, megemlítették, hogy a gyakorlatok során olyan új elemeket találtak, melyeket saját korrekciós munkájukba is beépíthetnek.

kepatmeretezes_hu_20161117_142118 A program harmadik részében Szekeres Julianna, a megyei gyógytestnevelés munkaközösség vezetője tájékoztatta a kollégákat a gyógytestnevelés aktuális kérdéseiről, helyzetéről. A szakemberek aktívan vettek részt a beszélgetésben, elsősorban a helyi sajátosságokat, jó gyakorlatokat ismertették. A nehézségek említése során előtérbe kerültek a szakmaközi kapcsolatok fenntartásának akadályozó tényezői, a feltételrendszer és az adottságok egyenlőtlensége.

A jelenlévők közös véleménye, hogy szükség van az ilyen jellegű szakmai rendezvényekre, bemutató órákra. A tudásmegosztás, az egymástól tanulás hatékony eszköze a szakmai megújulásnak.

Illyésné Nagy Olga
gyógytestnevelő