Tiszafüredi Tagintézmény

Nyári tehetséggondozó tábor Tiszafüreden

2017. július 3-7 között került megrendezésre a Jász- Nagykun Szolnok Megyei Pedagógia Szakszolgálat Tiszafüredi Tagintézményében az első osztályosok záró tehetség tábora. A korábbi tehetség táborainktól eltérően ebben az évben fejlesztőpedagógusi és pszichológusi együttműködéssel valósultak meg a foglalkozások.

Tematikánk már önmagában is csalogató volt a gyerekek számára, mivel a fiúk lovagok, a lányok pedig hercegnők lehettek ebben az öt napban.

Minden napnak külön témája volt, melyek a következők voltak:

önismeret, kommunikáció, sztereotípiák és elfogadás, együttműködés és versengés, majd az utolsó nap az érzelmek kifejezése. Az említett témák feldolgozása meséken keresztül történt és ehhez kapcsolódtak a feladatok is, melyek egy része pszichológiai tartalommal rendelkezett, a másik részük pedig a további fejlesztést és gazdagítást célozta meg.

A kettős vezetés lehetővé tette, hogy segítsük egymás munkáját és kiegészítsük a kognitív tartalmakat lelki háttértényezőkkel is. A gyerekek nagyon élvezték a különböző kihívásokat, szorgosan és figyelmesen dolgoztak, gondolataikat bátran megosztották velünk. Minden nap készítettünk olyan apróságokat is, melyeket haza vihettek magukkal és örömmel számolhattak be szüleiknek a napi eseményekről. A mesék segítették őket abban, hogy a fent említett témák közelebb kerüljenek hozzájuk és koruknak megfelelően sikerüljön ezeket feldolgoznunk.

Augusztus elején vidám indiánok lepték meg a Szakszolgálatunkat.  Az óvodás összevont tehetséggondozó csoport tartotta nyári törzsi találkozóját.

A tábor célja, hogy a résztvevők részére játékos formában komplex, intenzív képességfejlesztést, gazdagítást nyújtsunk a nyár során. Tematikájában a mozgásfejlesztés, a kognitív fejlesztés, a beszéd, és kommunikáció gazdagítása, valamint a pozitív énkép erősítése és az önbizalom növelése kapott helyet, melyek a sikeres iskolai beválást segítik.

Élményekkel teli és vidám napokat töltöttünk együtt, melynek hatásai a gyerekeken is látszódtak.

Köszönjük az anyagi segítséget a fenntartónak.

Programfelelősök:

Oláh Júlia – pszichológus
Krómi Zoltánné – fejlesztőpedagógus

 

Bukta Henrietta
tagintézmény-igazgató