IÖM

Beszámoló: IÖM első találkozó

Időpont: 2017. augusztus 28.

A csoport munkájának történései:

  • A munkaközösségben személybeli változás történt, Matuszkáné Barta Mária nyugdíjba vonult, az új KT elnök, Magyarné Kovács Ildikó. A logopédiai munkaközösségnek pedig jelenleg még nincs vezetője.
  • A csoport az éves önértékelési tervhez összeállította az önértékelésbe vont kollégák névsorát (30 fő pedagógus, 7 fő vezető), s kijelöltük a látogatást végzőket is.
  • Az intézményi önértékelés évente vizsgálandó területeinek értékeléséért Bogdán Evelin a felelős.
  • A látogatások időpontja folyamatosan szerveződik az egyeztetések alapján, ezzel kapcsolatban szeretném kérni, hogy október 1-ig egyeztessenek a látogatók és a látogatott, az időpontot pedig küldjétek meg nekem az önértékelés területével együtt. A Nyilatkozat az önértékelés területéről kerüljön kitöltésre, mert a felületen a rögzítéshez szükség van a terület kijelölésére is, hogy az aktuális elvárásrendszer rendelődjön a folyamathoz. A Nyilatkozatot elegendő a majdan elkészült Jegyzőkönyvvel bejuttatni a Főigazgatóságra.
  • A tanévben tervezetten 3 alkalommal fogunk személyesen találkozni, szükség esetén skyp-os megbeszélést tartunk. A kapcsolattartás egyéb formája az e-mailezés és a telefonos kapcsolat.
  • A megbeszélésen a főbb határidőkben megegyeztünk:
– látogatások befejezése: április 30.
– az önfejlesztési tervek elkészítésének határideje május 31.
– a tanfelügyeleti látogatások miatt az önfejlesztési tervet legkésőbb a látogatás előtt 16 nappal fel kell tölteni

 Szolnok, 2017. augusztus 30.

                                                            Szabó Ildikó
munkaközösség – vezető