2024/2025 Beszámolók Tiszafüredi Tagintézmény

„ A mesékben nem az a fontos, mennyire igazak. Hanem hogy számodra miféle kincset rejtenek!” – Családi értékek a mesében – mese és művészetterápiás gyakorlatok a Család éve keretében

Évek óta hagyomány, hogy a Tiszafüredi és Kunhegyesi Tagintézmények szakemberei közös szakmai foglalkozáson találkoznak. Az idén sem történt másként. 2025. március 25-én délután a Kunhegyesi Tagintézményben, az ottani kollégákkal közösen vettünk részt egy szakmai programon, melyet a Családok Éve programsorozat keretében szerveztünk. A program témája a család megjelenése a mesében és ehhez kapcsolódó mese- és művészetterápiás gyakorlatok. A rendelkezésre álló időben első részében a tagintézmények kölcsönösen megismerkedtek egymás munkájával, sikereivel és gyakorlatban jelentkező nehézségeivel is, hiszen a tanévben átszervezés miatt személyi változások történtek.

Ezután Rédainé Kisnémet Nóra vezetésével nagy vonalakban megismerkedtünk a Kincskereső Meseterápia módszerével, felhasználhatóságával és betekintést kaptunk a módszer gyakorlati alkalmazásába. Rövid relaxációt követően meghallgattuk A levendula című mesét, majd rajzokat készítettünk a nekünk legjobban tetsző jelenetről/szereplőről. A kollégák lelkesen láttak az alkotásnak, amiket végül egymásnak bemutattunk és jó hangulatban beszélgettünk tovább arról, hogyan jelenik meg ebben a mesében a család, a női és férfi szerepek.

Kellemes délutánt töltöttünk együtt és úgy éreztük, hogy érdekes volt a téma és a szokatlan megközelítés is, így nem zárjuk ki a folytatás lehetőségét a tagintézmények közötti szakmai és munkatársi együttműködés erősítése érdekében.

„A mese játék, csoda, hit és lélek. Mosoly mindenki lelkére. A mese az gyógyír, az befele és kifele is gyógyít.”

Tiszafüred, 2025. március 31.

Rédainé Kisnémet Nóra Krómi Zoltánné