Beszámolók Szolnoki tagintézmény

Beszámoló a „Logopédia Hete” rendezvénysorozatról Szolnoki Tagintézmény

2017.05.08-12 között a Szolnoki Tagintézményben „A logopédia hete” elnevezésű programsorozat került megrendezésre. Ennek keretében nyílt logopédiai terápiás foglalkozások zajlottak, amelyeken a gyermekek szülei, óvodapedagógusok, illetve nyelv-és beszédfejlesztők is részt vehettek az adott intézményben. Ezek a foglalkozások hétfőn, kedden és szerdán valósultak meg a járási településeken (Nagykörü, Tószeg, Tiszavárkony) illetve decentrumokban. Jellemzően pöszeség terápiába nyerhettek bepillantást az érdeklődők, de emellett a Szolnoki Tagintézményben Hangadó csoportos foglalkozást is látogathattak, ahol beszédindítás áll a terápiás tevékenység fókuszában.

A nyílt órák mellet több program is szerveződött a Szolnoki Tagintézmény épületében, különböző életkorokat és a hozzájuk kapcsolódó témaköröket felölelve.

2017.05.09-én, kedden a „Játékra hangolva” elnevezésű program került megrendezésre. 4 fő logopédus vezetésével, a logopédiai ellátásban részesülő gyermekek és szüleik részére érzékenyítő saját élményű interaktív bemutató foglalkozás zajlott. A szülők olyan játékos feladatokat próbálhattak ki, melyeket gyermekükkel együtt otthon is játszhatnak, és a beszéd-és nyelvi fejlődésre jótékony hatást gyakorolnak, örömteli játék formájában. A résztvevő gyermekek és szüleik pozitív élményekkel gazdagodtak a program segítségével.

2017.05.10-én, szerdán délelőtt „A mi kis Babócánk…” – avagy hogyan bánjunk a kisbabánkkal?!  elnevezéssel  várandós és 1 évesnél fiatalabb gyermeket nevelő szülők számára zajlott tanácsadás, interaktív beszélgetés. A program keretében a résztvevők az adott életkorhoz kapcsolódó kérdéseikre keresték közösen a választ, logopédus segítségével. A beszélgetés során sok szó esett az anyaságról, az anya-gyerek kapcsolatról, szülésről, szoptatásról, a baba fejlődéséről. Az anyukák egymásnak is átadták tapasztalataikat, megosztották élményeiket.

Szerda délután „Beszédes játék-tár” címmel óvónők, nyelv-és beszédfejlesztő pedagógusok számára indult interaktív beszélgetés, együtt gondolkodás, játékos tudásmegosztás két logopédus vezetésével. Feltárták az együttműködés lehetőségeit, egyeztették a logopédiai terápiához illeszkedő segítségnyújtás lehetőségeit és kölcsönös ötletbörzével gazdagították gyakorlati tudásukat. Kötetlen beszélgetés keretében lehetőség nyílt a felmerülő kérdések megválaszolására is, valamint egy intenzív, hatékony szakmai együttműködés kialakítására is.

2017.05.12-én, pénteken „Logopédiai workshop” elnevezéssel tudásmegosztó fórum zajlott, ahol a Szolnoki Tagintézmény, valamint az Újszászi Telephely logopédusai saját innovációjukat osztották meg egymással. A bemutatott innováció lehetett módszer, vagy eszköz, melyek a logopédiai terápiás módszertan, eszköztár bővítését, színesítését segítve a terápiás hatékonyságot növelik, valamint a logopédus kreativitását is folyamatosan ösztönzik.

A „Logopédia Hete” a Szolnoki Tagintézmény logopédusai számára sok örömet, pozitív élményt nyújtott. Sok hasznos tapasztalattal gazdagodtunk, a szülőkkel való együttműködésünk más formában is megvalósulhatott, partneri kapcsolataink tovább épültek.

 

Szolnok, 2017.05.17.

Nieberlné Sági Mónika
Fejlesztő-terápiás munkacsoport vezető