Beszámolók Szolnoki tagintézmény

Beszámoló szakmai tapasztalatcseréről

2017. május 30-án a JNSZMPSZ Szolnoki Tagintézménye egész napos tapasztalatcserét szervezett Gyulára abból a célból, hogy a tagintézmény szakemberei kitekintést kapjanak más megyében működő, más tagintézmény működési feltételeire, szakmai munkájára. A látogatás lehetőséget teremtett arra, hogy a tagintézmény a saját helyzetét jobban meg tudja ítélni, tájékozottabbak legyenek más pedagógiai szakszolgálatok mindennapjairól, a szakszolgálati egységes működési lehetőségekről.

A Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gyulai Tagintézménye igen vendégszerető, nagyon kedvesen vártak a szolnokiakat. Rövid bemutatkozás után megnézték a Gyulai Tagintézmény épületét, tárgyi feltételeiket. Nemrégiben költöztek át egy igazán szép, tágas épületbe, ahol több mozgásfejlesztő helyiség is rendelkezésükre áll.

Ezt követően a különböző szakmacsoportok külön-külön is tartottak megbeszélést, tapasztalatot cseréltek, megismerkedtek a helyi működés specialitásaival.

A délelőtti szakmai programot követően a vendégek és vendéglátók közösen ellátogattak a 100 éves Cukrászdába, majd szabad program keretében megtekintették a város nevezetességeit, kisvonattal várost néztek, sétáltak a vár és a kastély körül….

Gleviczky Marianna
JNSZMPSZ Szolnoki Tagintézmény igazgatója