Beszámolók Újszászi Telephely

Nyelvőrző szépkiejtési verseny az Újszászi Telephelyen

A Jász – Nagykun – Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Szolnoki Tagintézmény Újszászi Telephelyén 2019. április 16-án került sor a Tehetséggondozás éve programjainak keretében hagyományteremtő céllal Nyelvőrző szépkiejtési versenyre.

Szakmai napunkat Örkény István halálának 40 éves évfordulója tiszteletére az Újszászi Rózsa Imre Középiskola és Kollégium tanulói számára rendeztük meg. A versenykiírás szerint Örkény István Egyperces novelláiból szabadon választott művel lehetett indulni, melyet hangos felolvasással kellett előadni minden kedves, tehetséges versenyzőnek a hallgatóság örömére, szórakoztatására.

A versenyfelhívást nagy érdeklődéssel fogadták a középiskola diákjai. Lelkesen készültek a magyar groteszk próza megteremtőjének novelláiból Szűcsné Kövér Szilvia osztályfőnök segítségével, szakértő támogatásával.

A Nyelvőrző szépkiejtési versenyen 19 ifjú diák mérhette össze tudását prózai mű felolvasásának előadásával, melyet a logopédusaink által összeállított szempontok szerint – beszédlégzés, hangadás, kiejtés és kifejezés – pontozással értékelt a négy tagú zsűri. A zsűri elnöke Szabó László igazgató úr volt, logopédusaink munkáját Oláh Lívia szászbereki tanító, gyógypedagógus kolléganő segítette.

A verseny eredménye, helyezettek:

  1. Kazai Bence
  2. Bangó Alex
  3. Szilágyi Brendon

Különdíjjal jutalmazott tanulók:

         Farkas Bence

         Rézműves Márk

Gratulálunk eredményes munkájukhoz! Köszönjük osztályfőnöküknek a felkészítést.

Külön köszönetünket fejezzük ki a partnerintézményekből hozzánk érkező kedves kollégáknak az eredményekben gazdag, aktív közreműködéséért.

Szabó Katalin
logopédus