A JNSZVPSZ Jászberényi Tagintézménye 2024. december 9-én műhelyfoglalkozást szervezett a Jászberényi Járás nevelési-oktatási intézményeibe járó gyermekek szülei számára „Szeretetnyelvek – Hogyan szeressük „jól” gyermekeinket?” címmel, Nagy Enikő a Jászberényi Tagintézmény pszichológusa vezetésével.
Az adventi időszakban különösen fontos, hogy még jobban odafigyeljünk egymásra, gyermekeinkre. Azonban sok esetben, ebben a pörgős időszakban hajalmosak vagyunk erről megfeledkezni. Csak a karácsonyra és az ajándékokra figyelünk és arra, hogy mindenki megkapja, amit kér. De valóban fontos-e, hogy elhalmozzuk gyermekeinket méregdrága ajándékokkal? A foglalkozás célja az volt, hogy a szülők megismerkedhessenek a szeretetnyelvekkel (testi érintés, elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek) és azt a mindennapokban tudják is alkalmazni gyermekük nevelésében. Ezek segítségével rájöhettek arra, hogy – főként a mostani időszakban – nem az ajándék mérete és értéke a lényeg, hanem az, hogy szeretetüket a megfelelő módon tudják kifejezni gyermekük felé. Miután ezeket részletesen áttekintettük, a foglalkozás második felében arról volt szó, hogyan is ismerhetik fel a szülők saját gyermekük elsődleges szeretetnyelvét. A rendezvényen 13 szülő vett részt. Meghitt hangulatban, teret adva kérdéseik megbeszélésére is, egy ismeretterjesztő és fontos témát megvitató előadást hallhattak a résztvevők.
A foglalkozás célja teljesült, hiszen a szülők többsége úgy nyilatkozott az eseményről, hogy hasznosnak tartották és segített gyermekük jobb megértésében. Az előadás végén volt lehetőségük arra is, hogy elmondják, melyek azok a témák, amikről szívesen hallanának még ehhez hasonló foglalkozás keretében. Ezt igyekszünk a közeljövőben megvalósítani.
Ezúton szeretném megköszönni Bartusné Major Ágnes tagintézmény-igazgató asszony közreműködését és segítségét a műhely sikeres megszervezésében és lebonyolításában.
Jászberény, 2024. 12. 11.
Nagy Enikő
óvoda- és iskola-szakpszichológus