A „LevelezŐSZ” családi program egy szép őszi délután került megrendezésre a tagintézményben. A jó hangulatban telt rendezvényt alapos szervezés előzte meg, melynek során kiértesítettük az óvodákat, személyesen meghívtuk a szülőket és a gyermekeket is. A Családi délutánon szülők és gyermekek egyaránt találtak maguknak kedvükre való elfoglaltságot. A gyermekekkel a ráhangolódás keretében őszi mondókákat, verseket mondtunk, dalos játékokat játszottunk, majd színes leveleket készítettünk. Az ősz színeiben pompázó levelek felhasználásával mindenki egy-egy gyönyörű őszi fát ragasztott, amelyet haza is vihetett. Amíg a gyermekek szorgosan tevékenykedtek, addig a szülők bátran kérdezhettek az óvoda-iskola átmenet nehézségeiről. Számos várható nehézség, illetve probléma megbeszélésére is sor került, így talán kicsit felvértezettebben nézhetnek szembe ezekkel az iskolakezdés során.
Halloween alkalmából tököt is faragtunk, ami nagyon „félelmetesre” sikerült. Munkálkodás közben gyermekdalokat hallgattunk, énekeltünk, mondókáztunk, amely csak fokozta a jó hangulatot. A nap végén a gyermekeket és a szülőket teával, gyümölccsel és nassolnivalóval vendégeltük meg. Összegzésként egy nagyon kellemes és tartalmas délutánnal zárhattuk a napot.
Csíkné Gábli Erika
pszichológus