2023/2024 Kunszntmártoni Tagintézmény

„Együtt-egymásért” szakmai nap a Kunszentmártoni Tagintézményben

A Kunszentmártoni Tagintézmény és a Tiszaföldvári Telephely a Mezőtúri Tagintézménnyel közösen tartotta meg az együttműködés éve keretein belül rendezett „együtt egymásért” szakmai napját Kunszentmártonban 2024. május 6-án. A program elsődleges célja a szakmai kapcsolatok erősítése és a jó gyakorlatok megosztása volt. A reggeli érkezést követően, friss levegőn, Szaszkóné Gala Katalin kollégánk tartott vidám reggeli tornát. A felfrissülés után a két tagintézmény-igazgató „szakácsának” irányításával megkezdődött a paprikás krumpli főzése. „Ahány ház, annyi szokás” mondásunknak megfelelően az alapanyagokból végül nagyon finom ebéd készült. Amíg főtt az étel, vegyes csapatokban mindenki egy tudás-kvíz versenyen vehetett részt és bővíthette ismereteit a lovakról, hiszen a program helyszíne a kunszentmártoni lovaspálya volt. Az eredményhirdetést követően, a házi finomságokat megkóstolva ismerkedtünk egymás szakmai programjaival, jó gyakorlataival. A szakmai nap jó lehetőséget biztosított együttműködésünk javítására és szakmai tudásunk bővítésére, ezért bízunk a folytatás lehetőségében.

Imréné Cselóczki Andrea
tagintézmény-igazgató