Logopédiai munkaközösség

Beszámoló a Logopédiai Munkaközösségen tartott előadásról

2019. november 27-én tartott munkaközösségi találkozón 12 fő vett részt, ahol Nagyfejeő Mihályné Gyöngy Judit előadását hallgathattuk meg az alapozó terápia bemutatásáról. A magas szakmai színvonalú informatív elméleti rész után, interaktív módon a homloklebeny gyakorlatok közül próbálhattunk ki néhányat. Az alapozó terápia mozgásfejlesztésen alapuló motoszenzoros tipusú idegrendszert fejlesztő terápia, mely 5-16 éves korú gyermekekkel foglalkozik, akiknél még beindítható, átrendezhető az idegrendszeri elmaradás. Az alkalmazási területek széles skálán mozognak, hiszen a megkésett beszédfejlődésű, vagy beszédhibás gyermekeknél, dyspháziánál, diszlexiánál, diszgráfiánál, figyelem zavaros gyermekeknél, iskola éretlen óvodásoknál tanulási problémák megelőzésére, vagy a már kialakult tanulási problémák kezelésére, valamint tanulásban akadályozott gyermekeknél és agysérült felnőttek rehabilitációjában is használható terápiás módszer. Érdemes tehát a logopédusnak kapcsolatot kialakítani, ha teheti, ilyen képzettséggel rendelkező szakemberrel, hiszen a logopédiai terápiás tevékenységet kiegészítve segítheti, valamint a beszédhiba kezelésének időtartamát csökkentheti a gyermekek nagymozgásának, illetve kognitív képességének ilyen irányú fejlesztése. Az elméleti előadás után a homloklebeny néhány gyakorlatát próbálhattuk ki. Szerintem mindenki számára maradandó élményt jelentett, az egyszerűnek tűnő, viszont komoly koncentrációt igénylő feladatsor. Derűvel és jó hangulattal jutalmaztuk egyéni, páros és csoportos gyakorlatainkat. A munkaközösségi találkozó alkalmával közös megegyezésre jutottunk az INYR adminisztrációval kapcsolatban, miszerint mindenki 60 percet rögzít (ahogyan eddig is tette) a logopédiai terápiás tevékenység időtartamára, így a logopédus munkarendjében rögzített kötelező óraszám megegyező lesz az INYR-be felvitt tevékenységek számával.

Szabó Katalin