Tagintézményünk, mint Boldog Pedagógiai Szakszolgálat, megünnepelte 2025. március 21-én a Boldogság Világnapját. Az alkalomra a tagintézményünk kis kliensei szinte minden tevékenységi területről kavicsfestéssel készültek, amelyeket szépen becsomagolva, boldogító üzenettel feldíszítve a városunkban helyeztünk el közösségi tereken, intézmények környékén és a segítőink útjában, Ezzel szerettünk volna kedveskedni, meglepetést okozni a közösségünkben. Az üzenetben kértük a boldog megtalálókat, hogy tagintézményi oldalunkon jelenítsék meg a kavicsokat, hogy a készítő kliensek felismerhessék a sajátjaikat, amivel az örömük fokozódhat. A cél sokkal nagyobb sikerrel valósult meg, mint amire számítottunk, hiszen az egész várost, de még a járást is megmozgatta, mivel a kollegák izgatottan rejtették el a kavicsokat a környező településeken is. A jeles nap játékával sikerült növelni ismertségünket és elismertségünket a járásban, amit igazolnak a JNSZV Pedagógiai Szakszolgálat Mezőtúri Tagintézmény közösségi oldalán megjelenő képek és hozzászólások. Ismét megélhettük, hogy
„Jobb velünk a Világ!”
Mezőtúr, 2025. március 21.
Bencsik Mária Bernadett
tagintézmény-igazgató