Székhelyintézmény

Beszámoló a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Tanévzáró-tanévnyitó értekezletéről

A JNSZMPSZ 2019. augusztus 26-án a Debreceni Egyetem Szolnoki Campusán tartotta meg Tanévzáró és tanévnyitó értekezletét. A rendezvényen az intézmény alkalmazottai mellett részt vett a Szolnoki Tankerületi Központ képviseletében Csatóné Fekete-Szabó Andrea tankerületi igazgató-helyettes, valamint dr. Takács Orsolya szakszolgálati referens asszony is.

A délelőtt folyamán a tanévzáró értekezlet keretében Csibi Enikő főigazgató beszámolója hangzott el a 2018/19-es tanév munkájáról, mely a Főigazgatóság, a Megyei Szakértői Bizottság, a Megyei Pályaválasztási Tanácsadó, a Tagintézmények, valamint a munkaközösségek tanévre vonatkozó beszámolói alapján készült.  A beszámolót az Intézmény munkatársai egyhangúlag elfogadták.

Ezt követte a 2018/19. tanév kiemelkedő munkájáért díjazásban részesülő munkatársaink méltatása. Elsőként dr. Farkasné Berkes Kitti, a JNSZMPSZ HR-Gazdasági irodájának vezetője vehette át a Szolnoki Tankerületi Központ dicsérő oklevelét Csatóné Fekete-Szabó Andrea tankerületi igazgató-helyettestől.  Ezt követően Csibi Enikő adta át „Az év kiváló szakembere” díjakat Orosz Máténé, Rózsa Józsefné, V. Szabó Tünde, valamint „Az év vezetője” díjat Bencsik Mária Bernadett részére.

Délután, a szendvicsebédet követően folytatódott a munkánk a Tanévnyitó értekezlettel, melynek keretében a tagintézmény-igazgatók, valamint a munkaközösségek vezetői ismertették a 2019/20. tanévre vonatkozó szakmai terveiket. Ezt követte a főigazgató-helyettesek munkaterveinek az ismertetése. A 2019/20. tanévre vonatkozó tervek ismertetését Csibi Enikő főigazgató a JNSZMPSZ intézményi munkatervével zárta, melyet az alkalmazottak egyhangúlag elfogadtak. A rendezvény a Munka-, tűz- és balesetvédelmi oktatással zárult, melyet a Tisza Park Kft. munkatársa tartott az intézmény dolgozói számára.

Sikerekben, eredményekben gazdag munkát kívánunk minden munkatársunknak a 2019/20. tanévre!