E-mail: info.szb@jnszmpsz.hu
Vezető: Szabó Ildikó gyógypedagógus, főigazgató-helyettes

Bizottságunk munkatársai a teljes nyitva tartás alatt állnak a szülők, gyámok, intézmények rendelkezésére telefonos és személyes ügyintézés, valamint tájékoztatás céljából:

Hétfő:              7:30-16:30

Kedd:              7:30-16:00

Szerda:            7:30-16:00

Csütörtök:       7:30-16:00

Péntek:            7:30-13:00

A délelőtti órákban a szakszolgálati titkárok segítenek az ügyintézésben, szakember a szakértői vizsgálatok befejezését követően áll rendelkezésre szakmai kérdések megválaszolásával kapcsolatban. A Bizottság leterheltsége nagyon magas, türelmüket, megértésüket köszönjük.

A vármegyei szakértői bizottság a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló 15/2013. (II.26.) EMMI rendelet értelmében diagnosztikai és koordinációs feladatokat lát el

Szakembereink diagnosztikus feladatokat látnak el a sajátos nevelési igény fennállásának megállapítására. Ha a járási szakértői bizottságnál kezdeményezett alapvizsgálat vagy felülvizsgálat során felmerül a sajátos nevelési igény gyanúja, a vizsgált gyermek/tanuló vizsgálatának dokumentációját megküldik Bizottságunkhoz. A vizsgálatok eredményeit felhasználva kiegészítő vizsgálatot végzünk, melynek alapján megállapításra vagy kizárásra kerül a sajátos nevelési igény fennállása.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 4.§ 25. bekezdésében meghatározottak alapján sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem-vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd.

A vármegyei szakértői bizottságban a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók csoportján belül az értelmi fogyatékosság, beszédfogyatékosság, az egyéb pszichés fejlődési zavar és az autizmus spektrum zavar (gyermekpszichiáter szakorvos közreműködésével) diagnosztizálása, és az ezzel összefüggő sajátos nevelési igény megállapítása, illetve kizárása, valamint felülvizsgálata történik.

Elvégezzük továbbá a mozgásfogyatékos, valamint a látássérült gyermekek/tanulók felülvizsgálatát, az ő és a hallássérült gyermekek/tanulók esetében az alapvizsgálat az országos illetékességű szakértői bizottságokban történik.

Diagnosztikai feladatok:

  1. Az általános szabályok szerint indult vizsgálatok esetében a három évesnél fiatalabb gyermekek teljes körű pszichológiai, pedagógiai-gyógypedagógiai vizsgálata alapján, illetve a jogszabályi rendelkezés értelmében a rendelkezésre álló szakorvosi dokumentumok elemzése alapján készülhet szakértői vélemény.
  2. Szintén a jogszabály alapján amennyiben a járási szakértői bizottság megítélése szerint a gyermek/tanuló sajátos nevelési igénye valószínűsíthető, saját vizsgálatának dokumentációját és annak eredményeit, valamint a rendelkezésre álló egyéb iratokat megküldi a vármegyei szakértői bizottság részére. Bizottságunk a járási szakértői bizottság által megküldött vizsgálati dokumentáció alapján kiegészítő vizsgálattal megállapítja vagy kizárja a sajátos nevelési igényt, megállapítja vagy kizárja a beilleszkedési, a tanulási, a magatartási nehézséget, szakértői véleményt készít és ad kiA vizsgálatok eredményei alapján javaslatot tesz a sajátos nevelési igényű, a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulók különleges bánásmód keretében történő ellátására, annak módjára, formájára és helyére.
  3. A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók esetében felülvizsgálatokat végez, melyek lehetnek soros, azaz tervezett felülvizsgálatok, és lehetnek soron kívüli, állapotromlás, vagy állapotjavulás bekövetkeztével összefüggőek. Ezek kezdeményezési szabályait szintén a 15/2013 (II.26.) EMMI rendelet írja elő.
  4. Jogszabályban meghatározott esetben a sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló családja részére a juttatások és kedvezmények igénybevételéhez szükséges igazolásokat ad ki a Bizottság. (pl.: útiköltség, emelt összegű családi pótlék, kiemelt ápolási díj).
  5. Szintén jogszabályban rögzített esetben javaslatot tesz a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyermekek/tanulók ápoló-gondozó otthoni ellátására, a három évnél idősebb gyermekek bölcsődei ellátására, fogyatékos fiatalok lakóotthoni ellátásra.

Ellátottak köre:

Ellátjuk a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében bejelentett lakóhellyel, tartózkodási hellyel rendelkező, és/vagy a vármegye területén köznevelési intézményben ellátott 3 évesnél fiatalabb gyermekeket, az óvodai-, vagy tanulói jogviszonnyal rendelkező gyermekeket, tanulókat, valamint a szakképzésben és felnőttoktatásban tanulókat. Továbbá ellátjuk a 3 évesnél fiatalabb, otthon nevelkedő kisgyermekeket is.

Vizsgálatra jelentkezés:

Alapvizsgálatra bármely életkorban az adott járási szakértői bizottságnál lehetséges. A szakértői vélemény iránti kérelem elnevezésű nyomtatványon.

3 évesnél fiatalabb, illetve otthon nevelkedő gyermek korai fejlesztésére és az óvodai elhelyezésére vonatkozóan a szülőnek kell írásban kérnie a vizsgálatot. A kérelemhez csatolni kell a gyermek születési és egyéb kórházi kezelések zárójelentésének, valamint a szakorvosi vizsgálatok eredményének, dokumentumainak másolatát, és ha rendelkezésre áll, a szakértői bizottság vizsgálatára irányuló szakorvosi javaslatot.

A 3 évesnél idősebb, köznevelési intézményben (óvoda, iskola) ellátott gyermekek/tanulók vizsgálatát a szülő egyetértésével az intézmény is kérheti. Amennyiben a szülő kezdeményezi a vizsgálatot, az óvoda, iskola, köteles közreműködni a kérelem elkészítésében. A vizsgálat megindításához szükséges a Rendelet 4. számú melléklete (Adatlap a fejlődési szint megítéléséhez az iskolai felkészítés elősegítésére, mely a háziorvostól szerezhető be) is, valamint az lakóhely szerinti járási szakértői bizottság sajátos nevelési igény gyanúját felvető járási összegző vizsgálati véleménye. Ezt a dokumentumot a járási szakértői bizottság hivatalból továbbítja a vármegyei szakértői bizottságnak.

A vizsgálat időpontjáról a szülőt/gyámot/nagykorú vizsgálandó személyt írásban értesítjük. Kivételes esetekben telefonon is történhet behívás.

A vizsgálat menete:

A jogszabály előírja, hogy a szakértői vizsgálat megkezdéséhez a szülői felügyeletet gyakorló mindkét szülő együttes jelenléte szükséges. Kétség esetén vélelmezni kell, hogy a vizsgálaton megjelent szülő a távollévő szülő képviseletére jogosult, az ezzel kapcsolatos nyilatkozatát be kell szerezni.

A vizsgálatra a szülők (gondozók) kísérjék el a gyermeket, és hozzák magukkal a gyermek korábban történt kivizsgálásaira, gyógykezeléseire vonatkozó zárójelentéseket, leleteket.

A vizsgálaton a szülők/gyám (annak zavarása nélkül) jogosult jelen lenni, amennyiben azt igényli.

A vizsgálat team munkában történik, több szakterület szakemberének közös tevékenysége folyik (orvos, pszichológus, gyógypedagógus), ezért a vizsgálat több órát is igénybe vehet. Előfordulhat, hogy kiegészítő vizsgálatra is szükség van, melyre külön, előre egyeztetett időpontban kerül sor.

A komplex vagy a nem teljes körű vizsgálat során a szakemberek kialakítják a diagnózist, javaslatot tesznek a gyermek/tanuló ellátásának módjára, formájára, gyakoriságára és helyére, a habilitációs, felzárkóztató foglalkozásokra, indokolt esetben tantárgyi értékelés, minősítés alóli mentesség javaslatát is megfogalmazzák.

A vizsgálat lezárásakor a szülő/gyám előzetes tájékoztatásként Vizsgálati véleményt kap, mely tartalmazza többek között az elvégzett vizsgálat(ok) alapján felállított diagnózist, az intézményes nevelésre vonatkozó és az azzal kapcsolatos javaslatokat.

A szakértői vélemény egyéb kérdésben is informatív a szülő, a gyám,  a pedagógus és az intézményvezető számára, mely információk rögzítésre kerülnek a dokumentumban, mint például az alkalmazandó pedagógiai módszerek, vagy a tanulói jogviszony teljesítésének módja.

A szülők/gyám/nagykorú vizsgált személy önkéntes kérése alapján, a vizsgálat során figyelembe vesszük a nemzeti, etnikai kisebbséghez tartozó gyermek, tanuló anyanyelvi, szociokulturális sajátosságait.

A szakértői vélemény tartalma:

A részletes szakértői vélemény tartalmazza a vizsgálatok részletes tapasztalatait, összegző megállapításait, a diagnózist, a javaslatot a különleges bánásmód helyére, formájára, gyakoriságára, valamint meghatározza a gyermek/tanuló ellátásához szükséges szakember szükségességét, a következő felülvizsgálat idejét.

Az adott tanév szeptember 1. és január 18. napja között elvégzett vizsgálatok során az ötödik életévüket betöltött, de hat évesnél fiatalabb sajátos nevelési igényű vagy beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek esetében javaslatot teszünk a tankötelezettség teljesítésének következő tanévtől történő megkezdésére vagy további egy év óvodai nevelésre.

Bizottságunk az alábbi esetekben jogosult kiállítani igazolást:

Utazási költségtérítés: A korai fejlesztés és gondozásban részesülő, továbbá azon sajátos nevelési igényű, gyógypedagógiai nevelési – oktatási intézményben tanulói jogviszonnyal rendelkező gyermekek, tanulók részére, akik az óvodai nevelés, az iskolai nevelés és oktatás, a fejlesztő nevelés-oktatás igénybevételével összefüggő tömegközlekedéssel, illetve személyautóval történő utazási költség megtérítéséhez a szükséges igazolást Bizottságunk központilag kiadott nyomtatványon állítja ki. Az igénybevételt az ellátást nyújtó köznevelési, illetve szakképző intézmény vezetője vagy írásbeli meghatalmazással rendelkező megbízottja igazolja.

Igazolás emelt összegű családi pótlék igénybevételéhez: Az 5/2003. (II.19.) ESZCSM rendelet 2. számú melléklete alapján bizottságunk értelmileg akadályozott (középsúlyos értelmi fogyatékos), valamint súlyosan-halmozottan fogyatékos diagnózisok esetén állíthat ki igazolást az emelt összegű családi pótlék igényléséhez.

Egyéb fogyatékosság, tartós betegség esetén az igazolást szakorvos állíthatja ki.

Felülvizsgálat:

A vármegyei szakértői bizottság a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók esetében a szakszolgálati rendeletben foglaltak alapján felülvizsgálatokat végez.

A felülvizsgálatot a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet 95.§ (6) bekezdése alapján az intézménynek kell kérnie.

A 16. életévét betöltött tanuló a szakszolgálati rendelet 22.§ (3) pontja alapján már nem kontroll köteles.

A szülő/gyám a felülvizsgálati eljárást bármikor kezdeményezheti. A szakértői bizottság a szülő kérelmére akkor köteles lefolytatni a felülvizsgálati eljárást, ha a hivatalból történő felülvizsgálata óta több mint hat hónap telt el, és a soron következő, hivatalból történő felülvizsgálat időpontjáig több mint hat hónap van hátra.

Tantárgyi felmentések:

Az Nkt. 56.§ (1) bekezdése alapján egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből a tanuló teljesítményének az értékelése, minősítése alóli mentesítés céljából szakértői vizsgálat indítható:

  • az iskolai nevelés-oktatás első-hatodik évfolyamán az adott tanév január 31-éig szükség szerint bármikor,
  • az első-hatodik évfolyamokra vonatkozóan meghatározott határnapokat követően annak a tanévnek a március 31. napjáig, amelyben a tanuló az adott tantárgy tanulását megkezdte.

A szakértői bizottság eljárását tantárgyi felmentés céljából, a fentiekben megjelölt időszakoknál későbbi időpontban csak a kiskorú tanuló szülője/gyámja, illetve a nagykorú tanuló kezdeményezheti. A vizsgálati kérelemhez csatolni kell az érintett iskola igazgatójának a vizsgálat szükségességével kapcsolatos egyetértő nyilatkozatát. Az iskola igazgatója a döntéshez beszerzi a tanuló osztályfőnöke és az adott tantárgyat tanító pedagógus véleményét.

Intézményváltás, intézménykijelölés:

Amennyiben a szülő, gyám másik ellátási helyet, ellátó intézményt választ sajátos nevelési igényű gyermeke számára, szándékát írásban kell, jelezze a szakértői bizottság felé. A bizottság a rendelkezésre álló dokumentumok alapján ellenőrzi a kérés indokoltságát, a szakértői vélemény hatályosságát, és az alapján hozza meg döntését.

Ellátó intézményt a szakértői bizottság rendelkezésére álló intézményjegyzékből választhat, tekintettel arra, hogy az intézményjegyzékben szereplő intézmények rendelkeznek az ellátáshoz szükséges feltételekkel.

Egyéni munkarend:

Ha a tanuló egyéni adottsága, sajátos helyzete indokolja, és fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából előnyös, a tankötelezettség teljesítése céljából határozott időre egyéni munkarend kérelmezhető. Az egyéni munkarenddel rendelkezőt – az iskolában vagy azon kívül folyó gyakorlati képzés kivételével – az iskola valamennyi kötelező tanórai foglalkozása alól fel kell menteni, ugyanakkor valamennyi tantárgyból osztályozó vizsgát köteles tenni a hatályos jogszabályi rendelkezés alapján

Amennyiben a tankötelezettség egyéni munkarendben való teljesítését a szakértői bizottság javasolja, az azt tartalmazó szakértői véleményt a szülői kérelemmel együtt meg kell küldeni az Oktatási Hivatal számára.

Jogorvoslati lehetőségek:

A szakszolgálati rendelet 18.§-a alapján

  • a gyermek, tanuló ellátására a szakértői véleményben foglaltak szerint akkor kerülhet sor, ha az abban foglaltakkal a kiskorú tanuló esetében a szülő, nagykorú tanuló esetében a tanuló egyetért. Amennyiben a szakértői véleményben foglaltakkal a szülő, a tanuló nem ért egyet, a szakértői bizottság köteles erről a tényről a gyermek lakóhelye, ennek hiányában a tartózkodási helye szerint illetékes tankerületi központot tájékoztatni.
  • a szülő, vagy nagykorú esetében a tanuló közvetlenül is eljárást indíthat a gyermek, tanuló lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatalnál a szakértői vélemény felülvizsgálatát kezdeményezve. Ebben az esetben kérjük, az eljárás megindítását a szakértői bizottság felé is jelezni.

A részletes szakértői véleményt a vizsgálatok eredményeinek és a javaslatok részletes leírásával postán küldjük a szülőnek/gyámnak, majd a 15 napos fellebbezési határidő letelte után a kijelölt intézménynek.

Koordinációs feladatok:

  • A vármegyében működő járási szakértői bizottságok szakmai és operatív működésének koordinációja,
  • A vármegyei szintű diagnosztikai adatbázis működtetése, karbantartása.
  • A szakértői vizsgálatoknál alkalmazott protokoll eljárások folyamatos ellenőrzése és fejlesztése.
  • Speciális diagnosztikai feladatok koordinálása.
  • Belső tudásmegosztás.

A szakértői bizottság működése folyamatosan partnerkapcsolatokban valósul meg:

  • nevelési-oktatási és szakképző intézményekkel (óvodák, alap- és középfokú iskolák),
  • fenntartókkal,
  • egészségügyi intézményekkel
  • szociális intézményekkel,
  • szülőkkel, gyámokkal, pedagógusokkal,
  • más szakszolgálatokkal, érdekképviseleti szervekkel, szakmai és civil szervezetekkel.