2024. 05. 27- én ismét lezajlott a nagy sikerű „Már megint nem figyelsz?” című előadásunk. A 2022-2023-as tanévben indult útjára ez a program, ahol már első alkalommal is teltházunk volt, mert a téma, a figyelmi nehézségek, figyelem zavar nagyon aktuális, nagyon sok családot érintő probléma, amivel szemben gyakran éreznek tehetetlenséget a családok, pedagógusok. Idén májusban megismételtük az előadást, kicsit frissítettük az aktuális szakmai újdonságokkal, és ismét nagyon nagy érdeklődésre tarthatott számot. Az előadást Gulyásné Tőrös Erzsébet gyógypedagógus, pszichopedagógus kezdte, aki bemutatta mik azok a jellemzők, amik még korosztályi jellegzetességek lehetnek kisebb gyerekek esetében, mikor beszélünk figyelmi nehézségről, és mikor beszélünk már aktivitás és figyelem zavarról. Milyen tünetekre érdemes figyelni, és ha úgy érezzük, hogy baj van, hová tudunk fordulni kivizsgálás és ellátás tekintetében. Pintérné Csikós Tímea pszichológus, tanár folytatta az előadást, aki arról beszélt, hogyan tudjuk megsegíteni a figyelmi problémákkal küzdő gyerekeket oktatási helyzetben és otthon, mik azok a területek, amikre kifejezetten nagy figyelmet kell fordítani, és mik azok a területek, ahol kisebb elvárással és nagyobb támogatással tudunk segíteni. Beszélt arról is, hogy milyen erősségeik lehetnek ezeknek a gyerekeknek, amiket kihasználva sikerélményekhez juttatjuk őket, hiszen a figyelemzavaros gyermekek különösen érzékenyek a jutalmazásra, nagyobb a jelentősége számukra. Felhívta a figyelmet a sport, a mozgás fontosságára, a megfelelő minőségű alvásra és étkezésre is. Az előadást Bajusznács Nikolett pszichológus zárta, aki a figyelemzavar és a média és az okos eszközök kapcsolatáról, egymásra hatásáról beszélt, kiemelte, hogy a figyelemzavaros gyermekek esetében az átlagosnál is több negatív hatással kell számolniuk a családoknak. Az előadás után lehetőség volt arra, hogy a résztvevők feltegyék a kérdéseiket, és mint legutóbb, most is érdekes témák és megoldandó helyzetek merültek fel. A visszajelzések alapján nagyon hasznosnak találták a résztvevők az előadást, és megköszönték a lehetőséget, mindenki tudott hasznos gondolatot hazavinni az előadásról.
Pintérné Csikós Tímea
pszichológus