Az R.R.F-1.2.4.-25-2025-00049 számú pályázat keretében intézményünkből 10 fő vett részt a képzésen, mely három napos, jelenléti formában került megszervezésre.
A program pedagógusok, pszichológusok számára kifejlesztett, Magyarországon is bevezetett és kipróbált módszer, mely 2×10 alkalmas foglalkozássorozatot tartalmaz, 13-18 éves tanulók részére. Az interaktív foglalkozások különböző, tervszerűen felépített feladatokból, kisfilmekből, szerepjátékokból állnak, melyek kis, illetve nagy csoportban valósulnak meg, egy adott osztályközösségen belül. A képzés során ezeket a segédanyagokat, foglalkozásvázlatokat, videókat, valamint az esetvezetés folyamatát ismerhették meg a résztvevők. Egy olyan módszerről van szó, amelyet már évek óta hatékonyan alkalmaznak országszerte.
Az első két nap a SEL modul, a harmadik napon pedig az AB modul bemutatására került sor. A képzők fontosnak tartották a saját élmény megszerzését, ezért a modulok miden elemét kipróbálták a kollégák is.
A SEL modul preventív szemléletű. A tanulók érzelmi intelligenciájának fejlesztésével segíti az iskolai bántalmazás felismerését, valamint azt, hogy hogyan tudnak megfelelő módon reagálni, hatékonyan segítséget nyújtani az áldozatoknak (érzelmek felismerését szolgáló képek, mondatok azonosítása, érzelmeket kifejező képek válogatása, érzelmi szoborjáték, a bullying fogalmának meghatározása szerepjáték formájában..)
A második, AB modul egy, már az osztályközösségben jelenlévő bullying során alkalmazható. Ezek a foglalkozások az egyén felelősségére hívják fel a figyelmet és a beavatkozás hatékony gyakorlati eszközeit, módjait, a segítségkérés lehetőségeit adja át a tanulóknak (Papír ceruza feladatokkal, szerepjátékokkal, ötletbörzével segíti a beavatkozás formáinak megismerését, elmélyítést, begyakorlását).
Mind a három nap nagyon intenzív és interaktív volt. Rengeteg szakmai ismerettel, gyakorlattal és élménnyel lettek gazdagabbak a részt vevők. Az oktatók nagy tapasztalattal rendelkeznek a program gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban.
A modulok a megvalósítása egyrészt hasznos lehet a tagintézményekhez tartozó iskolák – főként középiskolák, gimnáziumok – mindennapjaiban. Ugyanakkor olyan ismereteket, és tapasztalatokat szereztek a kollégák, amelyet a későbbiekben akár egyéni, akár csoportos foglalkozások során is tudnak alkalmazni és hasznosítani. Nem csupán elméleti tudást adott, hanem jól strukturált, gyakorlatban azonnal alkalmazható eszközöket is. A kidolgozott anyagok konkrét foglalkozásterveket, módszereket és gyakorlatokat tartalmaztak, amelyek segítségével a tanultak könnyen beépíthetők a mindennapi szakmai munkába. Bár a foglalkozások egymásra épülnek, egyes részei hasznosak lehetnek más típusú csoportok vagy egyéni tanácsadások során is.
Készítette a képzésen részt vevő kollégák beszámolói alapján:
dr. Takács Orsolya
főigazgató-helyettes
