Jászberényi Tagintézmény Külső-belső továbbképzés

A logopédiai ellátás folyamata a pedagógiai szakszolgálatban a jogszabályi változások tükrében (2017. 11. 08)

Az előadás megtartására a jászberényi Angyalkert Óvoda biztosított helyet számunkra. A rendezvényre valamennyi, a jászberényi járásban működő óvoda óvodapedagógusait meghívtuk. A műhelymunka szükségességét a változó jogszabályi háttér, a logopédiai ellátásban tetten érhető szemléletváltás, valamint legfőképpen a szakszolgálati szakemberek és az óvodapedagógusok együttműködésének szükségessége – a gyermekek érdekében – hívta elő. Gyakran előfordul ugyanis, hogy a kollégák tájékozatlanul keresnek meg bennünket problémájukkal, esetleg azt sem tudják, hogy az adott probléma a logopédiai tárgykörébe tartozik, vagy a szülőt küldik úgy, hogy nem tudtak neki segíteni előzőleg az eligazodásban. Ezért vált fontossá egy ilyen tájékoztató előadás a témában.

A rendezvényen a Jászság óvodapedagógusai közül 10-en vettek részt az intézményünkben fellelhető jelenléti ív szerint.

A diákon kiemelésre került a logopédiai tevékenység felépítése – összhangban a jogszabályokkal – a szűrések tartalma, a hangsúlyeltolódás, ami most a logopédiai tevékenységet jellemzi, valamint a logopédiai vizsgálatra, terápiára való bekerülés okai és lehetőségei. Szó esett röviden a terápiák felépítéséről, a szülői együttműködés fontosságáról is.

Az előadás interaktív volt, lehetett közben kérdezni, megbeszéltük, ha valahol valami nem volt érthető. Az előadást követően beszélgetés keretében volt lehetőség az esetlegesen felmerülő problémákat, egyedi eseteket is megbeszélni.

Az előadást a kollégák e szempontokat figyelembe véve rendkívül hasznosnak ítélték, ezt tükrözi az előadás végén kiosztott elégedettségi kérdőívek eredménye.

Mi az ellátásban részt vállaló szakemberek nemcsak az átadott információk, hanem az együttműködés, kapcsolat és kommunikáció megerősítése, aktívvá, személyessé tétele szempontjából is fontosnak, célját elérőnek tartjuk ezt az előadást. Az elégedettségi kérdőíveket elemezve megállapítható, hogy a résztvevők minden kérdéscsoportot 4, 5 fölött értékeltek, ez egyértelműen pozitív visszajelzés.

Leggyengébb értékelést (4,7) az információk eddigi tudást bővítő jellege, legjobbat a harmadik kérdéscsoport mindhárom része, az előadóval kapcsolatos (szakmai ismeretek, módszertani tudás, résztvevőkkel való együttműködés) kapta (5).

Ebből arra lehet következtetni, hogy a jelenlévők igyekeztek már előzőleg is tájékozódni a logopédiai ellátást illetően (valószínűleg nem véletlen, hogy a jelenlévő kollégák azok, akik kihasználták ezt a lehetőséget is), ugyanakkor elégedettek voltak a program minőségével.

Elgondolkodtató azonban, hogy ezen lehetőséget miért nem igyekeznek jobban kihasználni azok a kollégák, akik kevésbé ismerik a folyamatokat a jelenlévőknél. Ezt kideríteni a jövőben fontos feladatunk lesz.

2017. november 19.

 Pappné Szabó Gabriella
logopédus