Külső-belső továbbképzés

Beszámoló Az integrált szülő-csecsemő/kisgyermek konzultáció szerepe a kisgyermekes családok körüli szolgáltatások hálójában című konferenciáról

2017. március 30-án az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon került megrendezésre az integrált szülő-csecsemő/kisgyermek konzultáció idei konferenciája, melyen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Jászberényi Tagintézményéből Béres Lászlóné kolléganőmmel vettünk részt.

Az integrált szülő-csecsemő/kisgyermek konzultáció egy komplex prevenciós-intervenciós módszer a koragyermekkori pszichés és pszichoszomatikus megbetegedések, a regulációs zavarok gyógyítására, enyhítésére.

Az előadók között voltak az integrált szülő-csecsemő/kisgyermek konzultációt kidolgozó szakemberek, a szakirányú továbbképzés oktatói, akik beszámoltak a konzultációs munka gyógypedagógiai jelentőségéről, jelen helyzetéről és a tervezett jövőjéről. Az előadások betekintést nyújtottak a külföldön már széles körben elterjedt módszer alkalmazásába és a hazai ellátórendszerbe való beillesztésének lehetőségeibe. Megszólaltak a képzésben résztvevő hallgatók is, ismertették a képzési rendszert. A végzett szakemberek pedig beszámoltak tapasztalataikról a szülőkkel és gyermekekkel végzett tevékenységükről. Előadást tartottak egészségügyi, szociális, mentálhigiénés területeken dolgozó szakemberek, valamint a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Móri Tagintézményének vezetője is, aki az integrált szülő-csecsemő/kisgyermek konzultáció pedagógiai szakszolgálati munkába való beillesztéséről, szerepéről és jelentőségéről beszélt.

A konferencia neves előadói hangsúlyozták a koragyermekkori intervenció kiemelt feladatait: a prevenciót, az erősség alapú diagnosztikát, az interszektorális együttműködést és a szülők tudásának összehangolását a szakember tudásával. Az integrált szülő-csecsemő/kisgyermek konzultáció szakemberei felhívták a figyelmet többek között a korai interakciók jelentőségére az idegrendszer fejlődésében, az anya-gyermek érzelmi kapcsolatának, biztos kötődésének védőfaktor hatására és a -már újszülött kortól- nagy jelentőséggel bíró kommunikáció fontosságára.

Az integrált szülő-csecsemő/kisgyermek konzultáció egy új irányzat a nevelési tanácsadás keretein belül, de jogosultsága igen nagy, amit mutat a konferencia iránt mutatott érdeklődés, a teltházas előadások.

Halasi-Bata Linda
gyógypedagógus