Újszászi Telephely

Beszámoló az Újszászi Telephelyen megrendezett családi napról

2019. május 28-án rendeztük meg a Családi napot a szülőszerep és kompetenciaerősítés szándékával. Játékos kavalkádot szerveztünk és valósítottunk meg a család kompetenciáinak erősítésére kreatív tevékenységekkel és vetélkedővel támogatva. A családok előzetes bejelentkezés alapján vehettek részt a programunkon. Meghitt, hangulatos szakmai programot állítottunk össze, sokszínű tevékenységekkel céloztuk meg a családok összetartásának, harmonikus napi működésének támogatását. A szervezést Korpásné Bakos Valéria fogta össze, ő kérte fel a megvalósító kollégákat különféle, testhezálló tevékenységek levezetéséhez, kitalálásához. A programok sora az észkerekek megforgatásával kezdődött, műveltségi vetélkedőt állított össze a résztvevőknek Korpásné Bakos Valéria. A családok egymás ellen versengtek, a feladatok megoldásában a legfontosabb az összefogással kialakított közös vélemény képviselete volt. Izgalmas, szórakoztató, játszva tanító kérdésekre kereshettünk és kaphattunk válaszokat. A szünetben édes aprósüteményekkel, nápolyival kedveskedtünk a résztvevőknek. Ezután közös játék következett, a játékok vezetője Szabó Katalin volt. Activityvel kezdtük a pontok további gyűjtését, majd különböző képességfejlesztő játékokban próbálhatták ki magukat a családok. Teszteltük a memóriájukat, a megfigyelőképességüket, az együttműködés finomhangolásával folyamatosan a közös munkát forszíroztuk. Ezután megint szünet következett, retrószendvicsekkel vendégeltük meg a vetélkedésben elfáradt családokat. A harmadik blokk a mozgásé volt, összefogói Seller Gabriella és Nagyidainé Sipos Nikolett voltak, a sorversenyeket Nagyidainé Sipos Nikolett vezette. Kukacot, elefántot, kutyusokat kellett különböző testhelyzetekben közösen alkotniuk a családoknak, így kellett együttesen versenyezniük. Labdás ügyességi játékokban is összemérhették erejüket, végül stafétaváltókkal derítettük ki a leggyorsabb, legjobban összedolgozó résztvevőket. A szünetben az udvaron folytathatták a labdázást a vállalkozókedvűek, pótolhatták az elveszített folyadékot és kalóriát. Az utolsó blokkban a kreatív tevékenységé volt a főszerep. Bogdán Evelin és Zana Ágnes segítettek a környezettudatosság jegyében csodálatos pillangókká változtatni az előzetesen összegyűjtött WC-papír tekercseket. Színespapírból, dekorgumikból és csillámpapírokból formalyukasztók segítségével, mozgószemek felragasztásával, zseníliadrótból készített csápok illesztésével igazi tavaszi pillangókat készíthettek a résztvevők. Végül pillangó szépségversenyen mutathatták be egymásnak az elkészült műveket a családok. Rövid szünet következett, melyben a zsűri, és egyben közreműködő, néha családtagot alakító kollégák értékelték a versengés eredményét. Meghatározták a közel azonos díjak tulajdonosait, a jól megérdemelt dicséreteket a sikeres együttműködésekért, a versengésben való részvételért. A díjkiosztás után még maradt lehetőség a nap eseményeiről, a családi életről beszélgetni a résztevőkkel. Hatékonyan összedolgoztak a kollégák, aktívan részt vettek a sikeres megvalósításban. A feladatokkal, játékokkal, tevékenységekkel széles spektrumú korosztályt tudtunk megszólítani, megmozgatni. A családok hasznos, tartalmas napot tölhettek el nálunk. Mindenki talált magának, érdeklődési körének megfelelő programelemet, tevékenységet a résztvevők közül. Sikerült minden helyzetbe aktívan, kezdeményezően, együttműködően belépnünk, akár „családtagként” is bekapcsolódni szükség esetén, ha azt a versenyben résztvevők létszáma megkívánta. Ez a nap hitelesen mutatta be valódi feladatunkat, támogató tevékenységünket, a nevelési tanácsadás gyakorlati megvalósítását a személyes példaadással. Törekedtünk arra, hogy aki részt vett a rendezvényünkön, jól érezze magát, tapasztaljon hasznos dolgokat, megéljen olyan helyzeteket, amelyekben játékosan, észrevétlenül tanul, szerez tapasztalatokat a családi szerepek sikeres megéléséhez. A szünetek a programelemek között a retró stílusú vendéglátásra adtak lehetőséget, biztosították a terepet a kellemes hangulatú beszélgetésekhez, a szabad játékhoz és a tapasztalatcserékhez a mindennapi élethelyzetek, történések kapcsán a családi életet illetően.

Újszász, 2019. május 30.

Bogdán Evelin
telephelyvezető