A 2024/2025-ös tanévben két szülői nyílt órát terveztem, melyekkel azt kívántam bemutatni, hogy a rendszeres fejlesztő foglalkozások mennyire pozitív változásokat idéznek elő a gyermekek képességrendszerének fejlődésében és az iskolára való felkészítésükben.
Az első szülői nyílt órát 2024 novemberében tartottam meg, a második szülői nyílt órára 2025.05.14-én került sor. A foglalkozás első részében a testsémával és a téri orientációval kapcsolatos játékos feladatok önálló kivitelezése történt. A foglalkozás második részében a különböző észlelési területek integrálása és a magasabb szintű gondolkodási folyamatok aktivizálása került előtérbe, pl. egyidejűleg többszempontú megfigyelőképesség működtetése („Sasszem játék”), a verbális nyelvi kifejezőkészséget, logikus- és következtető gondolkodás erősítését célzó játékos feladatok (Ellentétjáték, Kakukktojás játék). A foglalkozás záró részében a matematikai készségek komplex fejlesztése valósult meg eszközök sokszínű alkalmazásával pl. ugróiskola, dominókép kártyák, gondolkodtató feladatlap.
A gyermekek a foglalkozáson a képességeik maximumát nyújtották. Örömmel, aktívan és önállón vettek részt a játékos feladatok végrehajtásában. A szülők nagyon elégedettek voltak gyermekeik teljesítményével. Nagy örömmel adtak hangot annak, hogy év elejéhez képest mennyire látványos a változás, és kiemelték, milyen különleges játékos feladatok keretében láthatták gyermekeik képességrendszerének eredményes fejlődését. Elismerően nyilatkoztak a Pedagógiai Szakszolgálat által nyújtott, az óvoda-iskola átmenetet segítő támogatásért.
Dr. Korpásné Bakos Valéria