2024/2025 Újszászi Telephely

Újra tábor a telephelyen

2025. június 30 – július 4-ig tartottuk meg telephelyünkön a képességfejlesztő tábort. Voltak, akik először látogattak hozzánk és voltak, akik visszatérő vendégként.

Minden napnak a programja egy-egy témához kötődött. Az első napon a gyümölcsök, zöldségek kerültek terítékre. A táborozók nagy lelkesedéssel keresgélték az elrejtett műanyag zöldségeket és gyümölcsöket az udvaron. Színespapírból gyümölcsös tálat készítettünk, amiket a résztvevők hazavihettek. A hétfői délelőttöt igazi gyümölcssaláta készítésével koronáztuk meg. A nagyobb gyermekek segítettek a szeletelésben, a kisebbekkel befőzős játékot játszottunk. A finom vitaminbombát élvezettel kanalazták be a gyerekek.

A második nap állatokkal kapcsolatos játékokat játszottunk. Nagy élvezettel vettek részt a gyerekek a népi játékokban az udvaron. A kedvenc tevékenység a Gyertek haza, ludaim! lett. Az aulában az állatokról bővíthették ismereteiket tapintós, kitalálós játékkal. Izgalmas sorversenyekkel mozgattuk át a résztvevőket. A kreativitásukat használhatták a szorgos kukacdíszítés során, a kivágott meghajtogatott leveleken mulatságosan araszoltak a kis kukacok. Nagy örömmel vitték haza műveiket.

Szerdán önmaguk voltak központban, életnagyságú képeket készítettek magukról. Az udvari tevékenységek közben a felnőttek körbe rajzolták a testüket egy-egy csomagolólapra. Elmélyült munkával elevenedtek meg a rajzok festékkel, zsírkrétával. A tapssal, mozgással kísért mondókákat is élvezettel tanulták a kicsik.

A 4. nap reggelén érkező gyermekek nagy örömmel üdvözölték tábori barátaikat. Az udvaron töltött időben játszottunk az akadálymentes játszótéren, a homokozóban szép formákat alkottunk, az árnyékos udvari részen tollasoztunk, labdáztunk, fogócskát játszottunk. Benti társasjáték délelőttön saját készítésű „Hupikék törpikék kiszabadítása” hozta lázba a játszótársakat. A következő játékban a résztvevők vizuális észlelésüket tehették próbára. A kártyán lévő 3 ábrát kellett megtalálniuk a sok kép között. Mindenki sikeresen vette az akadályt. Az elvesztettem zsebkendőmet dalos népi fogójáték után jól esett a szőnyegen pihenve hallgatni Katajev: Hétszínvirág című meséjét. A nap záró tevékenysége a hétszínvirág krepp-papírból való elkészítése volt. A kitartó kézműveskedés jutalmaként a gyermekek szebbnél-szebb alkotásokat vihettek haza.

A képességfejlesztő tábor utolsó napján az udvaron sokféle játékot játszottunk.  Aszfaltrajzokat készítettünk, ugróiskolát is rajzoltunk, melyen minden résztvevő kijárhatta az iskolát. A fogócska játékok közül a gyermekek kívánsága szerint eljátszottuk a Gyertek haza, ludaim!, Csipeszfogó, a Jár a kocka… játékokat. A továbbiakban kiütőt, majd számfoglalót játszottunk. Bent újra az állatok világa témakörben tevékenykedtünk. Kreatív tevékenységként polipot készítettünk wc papír gurigából és kukacot hajtogattunk színespapírból. Az elkészült kukacokkal és szívószállal fújó versenyt rendeztünk. A számolási és nyelvi képességfejlesztés sem maradhatott el. A program zárásaként számvonatot játszottunk. A gyerekeknek csoportosítani kellett a tárgyképeket a szótagszám szerint a vagonokon lévő pöttyök mennyiségének megfelelően.

A gyermekek szüleiket vidám élménybeszámolóval fogadták.
Összességében örömteli komplex képességfejlesztés valósult meg a héten.

Újszász, 2025. 07. 10.

Szabó Katalin