Pályázataink Uncategorized

Beszámoló a korai fejlesztésben részesülő gyermekeink és családjaik számára rendezett Víz-Party című rendezvényről

2016 május 27-én került megrendezésre a

Humanitas Szociális Alapítvány „Ágazatközi szakmai együttműködésen alapuló, kora gyermekkori intervenciós munkamodell kidolgozására és hatékonyságának bizonyítására”elnevezésű pályázatának keretében

Víz-party című rendezvényünk,

amelyet a korai fejlesztésben részesülő gyermekeink és családjaik bevonásával szerveztünk. A nagy napra már hetekkel előtte megkezdtük a készülődést mind mi, a segítőink mind pedig a szülők. A Mezőtúri Horgászegyesület biztosította számunkra a helyszínt a szép, vízparti helyen fekvő Matula-házaknál.

SAM_8501A nap elején szorgos segítőink, élükön Pongrácz Zoltán és Fekécs Gábor, valamint Jónás József kapták a főszerepet a terep és az előkészületek elrendezésekor. Helyére álltak a katonai járművek, amelyeket a nap folyamán a gyermekek magukénak tudva birtokolhattak. Az ebédünk – ami egy igazán ízletes csirkepörkölt volt – is készülni kezdett. A folyamatosan érkező családok belépője egy temperás kézlenyomat volt.

SAM_8489Örömünkre szolgált, hogy a szülők, gyermekek, szakemberek és segítők mellett a meghívott vendégek, mint Lukács Ágota vakvezető kutyusával, Vacakkal, valamint Pajti, a póni is kéz-, láb- és patanyomot hagytak a lepedőn. Lukács Mihály, Domokos István és kislánya Domokos Dorina Falcoval és Szásával – akik speciálisan képzett mentőkutyák – is eljöttek a gyerekekhez barátkozni. Ők a jászberényi Kutyákkal Az Életért Alapítvány Mentőkutyás Szolgálat tagjai. A gyerekek bizalmát hamar elnyerték a kutyusok. Az állatsimogatás mellett lehetőség nyílt az ugrálóvár kipróbálására, ezt követte a habdagonya.

Pihenésképpen höcögtető versikéket, mondókákat tanítottunk a gyerekeknek és a szülőknek, melyet írásos formában haza is vihettek. Szerettük volna bemutatni a fiatal szülőknek, hogy nem kell különös képzettség, vagy szép hang ahhoz,  hogy maradandó élményt nyújtsanak gyermeküknek.

Következő műsorszámként izgatottan vártuk Herbály András bűvészt, aki mutatványaival mindenkit magával ragadott. Az eseménydús délelőtt után következett a várva várt ebéd, melyet közösen, jó hangulatban fogyasztottunk el. A finom ebéd után sárkányeresztés közben futkározhattunk felszabadultan. Annak érdekében, hogy Pajti se maradjon éhes, a gyerekekkel megetettük a kis pónit, aki cserébe szívesen lovagoltatta meg a bátor jelentkezőket.

Programokkal teli, sikeres nappal zártuk a hetet, valamint a korai fejlesztés szakszolgálati feladatkörre kiírt pályázatot is. Köszönjük a részvételt!

Bencsik Mária Bernadett
tagintézmény-igazgató