Összefoglaló képzési napról
Időpont: 2016.02.12., péntek
A képzés során leginkább a traumák, kapcsolati élmények reprezentációiról és annak neurális hálózatokban való megjelenéséről hallhattunk Bokor László előadása során.
Az ezt követő előadás inkább elméleti szempontból ragadta meg az identitás kérdését (Thészeusz hajójának dilemmáján át).
Ezután a pszichoterápiák hatékonyság vizsgálatainak kérdése került a fókuszba, azon a fő paradoxonon keresztül, hogy ha a dinamikus pszichoterápia kutatás tárgyát képezi, valójában tekinthető-e még egyáltalán pszichoterápiának?
Az utolsó előadás volt leginkább gyakorlatias: milyen lexikális jegyekben jelenik meg a narratívákban a szexuális abúzus illetve a pszichoterápiás folyamatban milyen szakaszokon halad át a kliens a pszichológus vezetésével. A szexuális abúzusba „minden olyan cselekvés, tevékenység beletartozik, ahol valamilyen szexuális tartalom megjelenik, és amibe egy felnőtt vagy egy idősebb személy bevon egy nála fiatalabb, gyengébb, kisebb gyereket.” Ez sok minden lehet, akár egy ferde pillantás, egy mozdulat, simogatás, fogdosás maga a szexuális kontaktus is. Nem feltétlenül az számít, ami valójában megtörténik, hanem az, hogy a gyerek fejében mi van erről. Ebből kiindulva pedig minden olyan helyzet, ahol az idősebb ember szexuális légkört teremt, traumatikusan hathat a gyerekre, különösen akkor, ha ez rendszeres, ha tartósan fennáll. Ma Magyarországon a gyerekkori szexuális abúzus minden tizedik embert érint. Az elkövetők az esetek nagyobb részében családtagok, közeli ismerősök, olyanok, akikkel az áldozat akár közeli kapcsolatban is áll. Az elkövető nagyon gyakran olyan környezetben nőtt fel, ahol a hatalomhoz való viszony ezt sugallta: az erősebb bármit megtehet a nála gyengébbel – a férfi a nővel, a nagyobb a kisebbel. Az áldozatoknak a trauma hatása az életük számos területére kihat. Felnőttkorban sokszor erősen szoronganak (például pánikbetegség, pszichoszomatikus zavarok, alkohol-, drogfüggőség, fóbiák, stb). Önértékelési problémákkal küzdenek, magukat bűnösnek, selejtnek, rossznak, a testüket értéktelennek élik meg, és ez a nyelvhasználatukban és az intim kapcsolatokban is megjelenik. Sokszor elszigeteltnek, magányosnak érzik magukat. Gyakori az úgynevezett emlékbetörés, amikor a traumatikus eseményt szinte az eredetivel azonos érzelmi intenzitással élik meg újra és újra. Ez álmokban, de éber állapotban is előfordul, és egyes emlékeztető elemek, vagyis triggerek (például színek, fények, szagok, testhelyzetek, stb) előhívhatják. Gyerekkorban gyakran megesik, hogy az áldozatok hiába fordulnak segítségért, hiába próbálják megosztani azt, ami történt velük. A család – ahogy a társadalom is – sokszor nem vesz tudomást, nem hajlandó tudomást venni a történtekről. („Nyilván félreértette a gyerek.” „ Kitalálta. A nagypapi nem is úgy gondolta.” „Biztos a gyerek hibája.”) Ezért is fontos, hogy a gyerekkel kapcsolatban lévő felnőttek tudják, ismerjék és felismerjék ennek jeleit és megfelelő jelzőrendszerben jelezve, ellátást kapjon az áldozat, korától függetlenül.
Fügedi Petra Anna
pszichológus
JNSZMPSZ, Szolnoki Tagintézmény