Beszámolók

Beszámoló a megyei pályaválasztási kiállítás és szakmai napokról

19. alkalommal rendezte meg 2015. november 03-04-én a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya a Pályaválasztási Kiállítás és Szakmai Napok rendezvényét „Szakmák világa” címmel.

A rendezvénynek a Szolnoki Széchenyi István Gimnázium Sportcsarnoka adott otthont, ahol a megye általános iskoláinak több ezer hetedikes, nyolcadikos diákja fordult meg a két nap alatt. A szervezők meghívása alapján a megye legtöbb középiskolája és a szomszédos megyék nagyobb szakközépiskolái mellett a pályaorientációs tevékenységben érintett szakmai szervezetek is képviseltették magukat.

A pályaválasztó diákok 12 szakmaszigeteken és 24 kiállító standon ismerkedhettek a középfokú iskolákban oktatott szakmákkal, interaktív szakmabemutatók, saját tapasztalatszerzési-kipróbálási lehetőségek várták őket. A 2016/2017. tanévre vonatkozó beiskolázási információkat minden kiállító intézmény közzétette plakát, valamint szórólap formájában is.

A pályaválasztási kiállítás szakmai fórumán a szakképzést érintő aktuális kérdésekről, a gyakorlati képzés tapasztalatairól tartottak tájékoztatót az előadók az intézmények pedagógusainak.

A Jász –Nagykun – Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadással foglalkozó szakemberei információs standdal várták az érdeklődőket. Valamennyi meghívott általános iskolai osztály osztályfőnökével felvették a kapcsolatot, kiajánlva a helyszíni pályaválasztási szűrés és tanácsadás lehetőségét. Az egyéni formában érdeklődő diákok, szüleik és pedagógusaik személyes információs tanácsadást vehettek igénybe a kiállításon.

Megvalósult tevékenységek:

  • Helyszíni tanácsadás pályaválasztás előtt álló diákoknak
  • Tanulói érdeklődés és attitűdvizsgálatok, visszajelzés az eredményekről az igénybevevőknek
  • Szakmai konzultáció az iskolák képviselőivel

Szolnok, 2015. november 6.