Beszámolók Karcagi tagintézmény

Gyógytestnevelés tábor Karcagon

Első alkalommal került megszervezésre 12 gyermek részvételével 2017. június 19-23-ig a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Karcagi Tagintézményében a gyógytestnevelés tábor. Délelőttönként a gyógytestnevelés teremben irányított foglalkozásokon vettek részt a gyermekek, majd fakultatív programok következtek. Délutánonként az Akácliget Gyógy- és Strandfürdő biztosította a helyszínt. A kisiskolás csapat kerékpárral közlekedett az egyes helyszínek között.

Programok:

  1. nap: Egy rövid biciklitúra után egy tanyán minden gyermek különböző ízesítésű házi tehénsajtot készíthetett. Emellett sokféle sajtot kóstolhattak meg, sőt még útravalóra füstölt sajtot is kaptak, melyet ebéd után el is fogyasztottak.
  2. nap: A helyi tűzoltóságot látogatták meg a táborozók. Megnézhették, hogyan indulnak a tűzoltók, ha riasztást kapnak, és kipróbálhatták a tűzoltást, illetve beülhettek a tűzoltó autókba.
  3. nap: Az erdei futópályán futóversenyre, majd ezt követően a sportpályán számháborúra került sor. Nagyon izgalmasnak találták ezt a játékot, mivel volt, aki még előtte soha nem játszott ilyet.
  4. nap: A kis csapat a karcagi fazekas házat látogatta meg. Egy idegenvezető a régmúlt idők hétköznapjairól mesélt a gyermekeknek, majd mindenki saját népi tányért rajzolhatott, tervezhetett.
  5. nap: A Kádas György Általános Iskola tornatermét vehették birtokba a táborozók. Sorversenyeztek, és egyéni ügyességi feladatokat oldottak meg.

A hét minden napján, ebéd után a helyi strandon folytatódott a program, ahol gyógyúszásra, vízi játékokra került sor. A bátortalanabb gyermekek vízbiztonsága fokozódott, a rendszeresen gyógyúszás órákon részt vevő gyermekek technikai tudása elmélyült a tábor ideje alatt. Az egy hét örömteli, felszabadult hangulatban telt, igazi kis csapattá formálódott a 12 fős közösség.

A hét eredményei azt mutatják, hogy érdemes lesz következő tanév végén is megszervezni a gyógytestnevelés tábort.

 

Illyésné Nagy Olga
gyógytestnevelő