Jászapáti Tagintézmény

Szakmai nap a Jászapáti Tagintézményben 2016. október 19.– Beszámoló

Intézményünk a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Jászapáti Tagintézménye működésének első évfordulóját Szakmai nap megrendezésével tette emlékezetessé. A Szakmai nap választott témaköre a nagycsoportos óvodásokat és szüleiket célozta meg „Iskolaérett-e a gyermekem?”címmel. A programot Jászapátin a Művészetek Házában tartottuk, melyet a Polgármester Úr térítésmentesen a rendelkezésünkre bocsájtott.

A rendezvényünk három fő részből állt:

  1. Játékos formában tartottunk foglalkozásokat az iskolaérettség kritériumai közül 5 területet érintve. (nagymozgás, finommotorika, nyelvi készségek, emlékezet, gondolkodás)
  1. Előadás formájában tájékoztattuk a szülőket mikor iskolaérett a gyermek.
  2. Versmondó versenyt szerveztünk a jelen lévő óvodások körében, a három legügyesebb gyermek könyvjutalomban részesült.

A szülőktől és a vendégektől kapott pozitív visszajelzés megerősített bennünket abban, hogy a kis csapatunk megérett a közös munkára. A kollégák felelősségteljesen, nagy odaadással készültek erre a napra, mely meghozta gyümölcsét. A sikeren felbuzdulva megfogalmazódott bennünk, hogy a szakmai napunkat kivisszük a vidéki óvodákba is Workshop formájában.

Nagymozgás

 1

Finommotorika

5

Nyelvi készségek

8

Emlékezet (vizuális, verbális, auditív)

9

Gondolkodás

12

2.Előadás

„Iskolaérett-e a gyermekem?” c. előadás – Koczka Csabáné mb. tagintézmény-igazgató

Nyelvi képességek és iskolaérettség c. előadás – Olenyik Karolina logopédus

Az előadás során a szülők tájékoztatást kaptak:

  • a köznevelési törvény szerint mikor válik a gyermek tankötelessé
  • iskolaérettség kritériumairól (fizikai alkalmasság, kognitív érettség, pszichés alkalmasság)
  • Még 1 év óvoda vagy iskolakezdés?- tanácsok a jó döntéshez
  • nyelvi képességek és iskolaérettség összefüggéseiről
  • fejlesztő eszközökről, szakirodalomról

Az előadás anyagát a szülők rendelkezésére bocsájtottuk tájékoztató füzet formájában.

 3.Versmondó verseny

16

 „Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni.” (Szent-Györgyi Albert)