2024. december 5-én délután a korai fejlesztésben részesülő gyermekek szüleikkel együtt nagy örömmel és várakozással érkeztek Mikulásváró programunkra. A közös tevékenykedést, a tenyérlenyomattal kreált fenyőfákat, a só-liszt gyurmából kedvük szerint készített karácsonyi formákat nem csak a gyermekek alkották lelkesedéssel, hanem a szülők is, melyet haza is vihettek nagy örömükre. A meghitt hangulatot fokozta a karácsonyi zenei aláfestés, illetve a kicsik örömére csillagszórót is gyújtottunk, melynek fényében közösen elénekeltünk néhány karácsonyi dalt is. Nassolnivalóval, teával, sütivel, gyümölccsel is megvendégeltük a jelenlévőket, melyet szívesen fogadtak és gyorsan el is fogyasztottak. A nap végén természetesen a gyermekek nem térhettek haza a jól megérdemelt mikuláscsomag nélkül, melyben mindenféle finomság is helyet kapott. A Mikulást segítő Manók az idén is nagylelkűen adták át a csomagokat a legkisebbtől a legnagyobb csemetéig minden egyes gyermeknek. A közös Mikulásvárás nagyon jó hangulatban telt. A boldog, vidám, örömteli gyermekarcok mindent elárultak a délutáni hangulatról, mely tükröződik az elkészült fotókon is. Nagyon örülünk annak, hogy majdnem teljes létszámmal jelen voltak az érintett gyermekek, így ennek reményében várjuk, hogy jövőre is érkezzen hozzánk a Mikulás és mosolyt csaljon minden kisgyermek arcára!
Farkasné Rózant Ildikó
tagintézményigazgató-helyettes