2024/2025 Szolnoki Tagintézmény

Mikulás délután

2024. december 6-án délután rendeztük meg a már hagyományosnak mondható Mikulásváró délutánunkat, melyre egy három állomásos játéksorozattal készültünk. Kézműveskedésnél muffin papírból készítettek karácsonyfát és angyalkát. Akinek kedve volt, készíthetett billegő Mikulásfejet is. Nagyon aranyosra sikerültek. A tornateremben egy akadálypálya várta a gyerekeket, bátorságot és ügyességet próbáló akadályokkal, a harmadik helyszínen pedig egy adventi kvízben adhattak számot a tudásukról. De itt sem maradtak szórakozás nélkül, hiszen a kvíz kitöltése után három puzzle kirakásával próbálkozhattak. A gyermekek kaptak egy Télapós menetlevelet, melyen az állomásvezetők igazolták a játék teljesítését. A három pecsétes Menetlevéllel nyertek belépést a Mikulásváró szobába, ahol a vendég megérkezéséig fogyaszthattak a felkínált édességekből, harapnivalókból. Közös énekléssel csalogattuk a Mikulást, aki hamarosan jó hangulatban osztotta szét a gyermekek között a csomagokat. A Mikulás távozása után a gyerekek még visszatértek az állomásokra és felszabadultan, vidáman játszottak.

Bálint Orsolya
konduktor