Mezőtúri tagintézmény

Hajókirándulás Mezőtúron

2016 június 3-án délelőtt 10.00-kor egy kellemes gyermeknapi hajókázásra hívtuk a korai fejlesztésben részesülő családjainkat. A Mezőtúrról számukra különjáratot indító Körös-Túr-Szol Hajózási Társaság Kft. a Hortobágy-Berettyó főcsatornán látott minket vendégül a lágyan ringatózó Boglár sétahajóval. Reggel nagy izgalommal gyülekeztünk a Tagintézménynél, ahonnan Nagy Zoltán segítségével, autóbusszal érkeztünk a kikötőbe. Ott már várt minket a legénység, Csikász Lajos kapitány, Székely János kormányos és Hegyi Sándor matróz, akik az utazás során mindent megtettek, hogy gyermekeink és családtagjaik jól érezzék magukat. A kollégáink beszálláskor kiosztották a gyerekeknek a Fekécs-Team Kft. ajándék finomságait és a matróz-csákót, amit aztán büszkén viselt mindenki. Az időjárás kedvezett nekünk, sütött a nap, nyugodt volt a víz, így különlegesen szép utazásban volt részünk! Az izgatott ámulat, a falatozás, beszélgetés és nevetgélés közben olyan gyorsan elröppent az idő, hogy szinte észre sem vettük. Visszatértünkkor a kikötőben közös fotózkodással koronáztuk meg a napot, ráadásul a Tibi cukrászda finom fagyija is várt minket a parton. Köszönjük a családoknak, nagypapáknak, nagymamáknak, hogy elfogadták a meghívásunkat és eljöttek velünk erre a szép napra!

Bencsik Mária Bernadett
tagintézmény-igazgató