Szakértői munkaközösség

Beszámoló a szakértői bizottsági tevékenységet folytató munkaközösség foglalkozásáról (2017. október 19.)

A 2017/2018. tanévi második munkaközösségi foglalkozáson 20 fő vett részt jelenléti ív szerint.

A megbeszélés témakörei három fő területet öleltek fel:

  • az iskolába lépéshez szükséges fejlettségi vizsgálatok eljárásrendje
  • a skype-on keresztül történő munkaközösségi foglalkozások előkészítése
  • a középiskolai mentesítések, valamint az egyéni differenciálási lehetőségek a tanítási órán

Az iskolába lépéshez szükséges fejlettségi vizsgálatok esetében arra a megállapodásra jutott a munkaközösség, hogy készül majd egy folyamatleírás, ami segíti a munkánkat, valamint készül egy vizsgálati vélemény sablon – melyet akkor használunk majd, mikor az iskolába lépéshez szükséges fejlettségi vizsgálatkor felmerül a beilleszkedési tanulási magatartási nehézség és folytatjuk a folyamatot további kiegészítő pszichológiai és gyógypedagógiai vizsgálattal. A fenti dokumentumok a főigazgatóságról lesznek elküldve a tagintézményekhez.

A fenti vizsgálatokról készül el a szakértői vélemény, melyben az előzmény részben tüntetjük fel, hogy iskolába lépéshez szükséges fejlettségi vizsgálati kérelem alapján kezdődött a vizsgálati folyamat, amely során felmerült a BTMN gyanúja, és további kiegészítő pszichológiai és gyógypedagógiai vizsgálatokat végeztünk. Minden vizsgálati időpontot feltüntetünk, majd az iskolába lépéshez szükséges fejlettségi vizsgálat eredménye, azt követően a pszichológiai és gyógypedagógiai vizsgálat eredménye alkotja a szakértői véleményt.

Az iskolába lépéshez szükséges fejlettségi vizsgálatot az INYR-ben tevékenységként kell felvinnünk.

A skype-on keresztül megvalósuló munkaközösségi foglalkozás 2017. november 30-án lesz. A témánk szerint a BTMN korrekciós, nevelési javaslatokról fogunk konzultálni. A konferenciabeszélgetésben minden tagintézmény/telephely részt vesz, felkészül az általa választott területekből. Készít az adott területre vonatkozóan egy gyűjteményt, amit megoszt a többiekkel, majd elküldi a munkaközösség-vezetőnek, aki összeszerkeszti a dokumentumokat, és segédanyagként továbbítja a munkaközösség tagjainak.

A munkaközösség tagjai az alábbi területeket vállalták:

  • Kognitív funkciók (gondolkodás, figyelem, emlékezet, észlelés), szociabilitás – Megyei Szb
  • Vizuomotoros koordináció, grafomotorika – Karcagi Tagintézmény
  • Beszéd – Újszászi Telephely
  • Mozgás – Kunhegyesi Tagintézmény
  • Olvasás – szövegértés alsó tagozat – Kunszentmártoni Tagintézmény
  • Írás – helyesírás alsó tagozat – Jászberényi Tagintézmény
  • Számolás alsó tagozat – Törökszentmiklósi Tagintézmény
  • Figyelem nehézsége, beilleszkedési, magatartási nehézség alsó tagozat– Tiszafüredi Tagintézmény
  • Olvasás – szövegértés felső tagozat – Jászapáti Tagintézmény
  • Írás – helyesírás felső tagozat – Fegyverneki Telephely
  • Számolás felső tagozat – Szolnoki Tagintézmény
  • Figyelem nehézsége, beilleszkedési, magatartási nehézség felső tagozat – Mezőtúri Tagintézmény

A munkaközösség tagjai 2018. február 8-án is skype-on keresztül konzultálnak, szakirodalom ajánlót készítünk. Minden munkaközösségi tag kiválaszt egy szakirodalmat (BTMN területéről), melyet bemutat a többieknek, és készít egy írásos összefoglalót. A munkaközösség tagjai, az általuk választott szakirodalom címét a munkaközösség-vezetőnek megküldik 2017. november 30-ig.

A harmadik témakörünk feldolgozását csoportmunka keretében folytattuk. BTMN diagnózis mellé tettünk mentesítési javaslatokat, melyet kiegészítettünk az érettségire vonatkozóan is. Fontos szempont, hogy minden középiskolai mentesítés esetén vegyük figyelembe a kimenetet is (szakmai vagy érettségi vizsgát tesz a tanuló, esetleg szakmai + érettségi vizsgát együtt). A szakértői véleményben leírt mentesítés (ami a mindennapokra vonatkozik), egyezzen az érettségi vizsgára tett mentesítési javaslattal. A szakértői véleményben leírt mentesítés alanyi jogon jár, nem kell az iskola igazgatójának külön kérelmet, vagy nyilatkozatot benyújtani.

Az alábbi két jogszabályt alkalmazzuk a mentesítés adása során:

  • A Nemzeti köznevelési törvény 56. (1) A tanulót, ha egyéni adottsága, fejlettsége szükségessé teszi, a szakértői bizottság véleménye alapján az igazgató mentesíti
  1. a) az érdemjegyekkel és osztályzatokkal történő értékelés és minősítés alól, és ehelyett szöveges értékelés és minősítés alkalmazását írja elő,
  2. b) a gyakorlati képzés kivételével egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből az értékelés és a minősítés alól.

(2) Az érettségi vizsgán az (1) bekezdés b) pont szerinti tantárgyak helyett a tanuló – a vizsgaszabályzatban meghatározottak szerint – másik tantárgyat választhat.

  • A 100/1997. (VI.13.) Korm. rendelet 6 § (7) Ha a vizsgázót – az Nkt. 56. § (1) bekezdése alapján a kötelező és a kötelezően választandó érettségi vizsgatárgynak megfelelő tantárgyból középiskolában – mentesítették az érdemjegyekkel és osztályzatokkal történő értékelés, minősítés alól, akkor az adott tantárgy helyett a vizsgázó egy másik, általa választott vizsgatárgyból tehet érettségi vizsgát. A vizsgázó részére – a szakértői bizottság szakvéleménye alapján – kérelmére engedélyezni kell az írásbeli beszámoló szóbeli beszámolóval vagy a szóbeli beszámoló írásbeli beszámolóval történő felváltását, és biztosítani kell a hosszabb felkészülési időt.

Gyakorlati példa:

Tantárgyrészi mentesítés:

Mentesítés a „mindennapokra”:

A Nemzeti köznevelési törvény 56. § (1) b) értelmében javasoljuk a tanuló értékelés és minősítés alóli mentesítését minden tantárgy helyesírás tantárgyrészből. A mentesítés azokat a tantárgyakat érinti, ahol a beszámolóhoz az írás eszközhasználatára van szükség.

Javasoljuk engedélyezni a szóbeli számonkérést. Javasoljuk a hosszabb felkészülési időt.

Mentesítés az érettségire:

A 100/1997. (VI.13.) Korm. rendelet 6 § (7) értelmében a szakértői bizottság véleménye alapján a vizsgázó számára engedélyezni kell az írásbeli beszámoló szóbeli beszámolóval történő felváltását, és biztosítani kell a hosszabb felkészülési időt. (választani kell hogy a szóbeli vagy az írásbeli beszámolót javasoljuk!)

Teljes tantárgyi mentesítés:

Mentesítés a „mindennapokra”:

A Nemzeti Köznevelési Törvény 56. § (1) b) értelmében javasoljuk a tanuló értékelés és minősítés alóli mentesítését magyar nyelv és irodalom / matematika / idegen nyelv teljes tantárgy(ak)ból.

Mentesítés az érettségire:

A javasolt mentesítés az Nkt. 56 § (2) értelmében az érettségi vizsgán is érvényesítendő. Az érettségi vizsgán az (1) bekezdés b) pont szerinti tantárgyak helyett a tanuló – a vizsgaszabályzatban meghatározottak szerint – másik tantárgyat választhat.

Segédeszköz használat esetén az érettségire:

A 100/1997. (VI.13.) Korm. rendelet 20 § (7) b) értelmében javasoljuk lehetővé tenni, hogy a szakértői bizottság szakvéleményében előírt, illetve az iskolai tanulmányok során alkalmazott segédeszközt (pl. számítógép, írógép) a tanuló használja.

A munkaközösség tagjai összegyűjtötték az egyéni differenciálás lehetőségeit, melyet a munkaközösség-vezető összesít és elküldi a munkaközösség tagjainak.

 

Szolnok, 2017. október 19.

Czagány Bernadett
munkaközösség-vezető