2024. július első hetében megtelt gyerekzsivajjal a JNSZV Pedagógiai Szakszolgálat Szolnoki Tagintézménye, hiszen több munkacsoport is ezen a héten tartotta nyári táborát. Több évnyi szünet után idén újra megvalósulhatott a Logopédiai Tábor is, melynek összeállításában és lebonyolításában tagintézményünk 4 logopédusa (egyes napokon gyógypedagógiai asszisztensek segítő bevonásával) vett részt.
A résztvevők toborzása személyes megkeresés útján történt, főleg a már ellátásban lévő gyerekeket szerettük volna megszólítani. A programok összeállításakor elsősorban az 5- 8 éves korosztályt céloztuk meg, törekedtünk arra, hogy változatos, érdekes, de mindenekelőtt játékos tevékenységeket kínáljunk a résztvevő gyerekek számára.
Az előre eltervezett programok jó részét sikerült is megvalósítani, de csapatunk jól vizsgázott rugalmasságból és improvizációból is; figyeltük a gyerekek reakcióit, igényeit, és igyekeztünk reagálni rájuk. Ha úgy ítéltük meg, hogy mozgásra van szükségük, udvari játékokat játszottunk, ha pedig csendesebb, pihentetőbb tevékenységre volt szükség, akkor is mindig volt mit előhúzni a kalapból.
A hétfői nap az ismerkedés jegyében telt: egymás neveinek könnyebb megtanulása érdekében a gyerekek saját kezűleg készítették el névtábláikat, amiket aztán a tábor utolsó napjáig szívesen viseltek. Ezt követően minden napra jutott szabadtéri program, mozgásos játék, ritmizálás, mondókázás, dalok, versek, mese, de a rajzolás-színezés, kézműveskedés és a különböző társasjátékok közös kipróbálása is nagy sikert aratott. Természetesen nem maradtak el a logopédiai jellegű feladatok sem, hiszen a számos programelem közé egy-egy hallási figyelmet, beszédértést vagy fonológiai tudatosságot fejlesztő játékot, artikulációs mozgásügyesítő gyakorlatot, nyelvtornát, szívó-fúvógyakorlatokat is sikerült becsempészni.
A tábor helyszínéül elsősorban a tagintézmény klimatizált tornaterme, illetve több foglalkoztató szobája szolgált, de nagy hasznát vettük a tagintézmény udvarán található pici játszótérnek és zöldfelületnek is. Ez a változatosság a lebonyolítás szempontjából szerencsésnek bizonyult: színesebbé tette a tábort, hogy az egyes feladatokhoz, játékokhoz több kisebb csoportra tudtuk osztani a gyerekeket, és párhuzamosan is tudtak zajlani a tevékenységek szabadtéren és beltéren egyaránt. Teret adtunk a szabad játéknak is, a pénteki napot az Ormos Imre Park árnyas fái alatt a játszótéren töltöttük, és közös fagyizással zártuk a hetet.
Az első napon 19 résztvevővel kezdtük a tábort, az utolsó napra 14-en maradtak – volt, aki betegség, volt, aki családi program miatt nem tudott végig részt venni. Mind a szülők, mind a gyerekek visszajelzései alapján élményekkel teli és emlékezetes hetet zártunk.
Köszönjük a lehetőséget a gyógypedagógus kollégáinknak, hogy az általuk szervezett Móka Tábor egyes programjain mi is részt vehettünk.
Finta Dóra
logopédus