2023/2024 Szolnoki Tagintézmény

NYÁRI „MÓKA” TÁBOR

Nagy örömünkre szolgált, hogy ismét sokan jelentkeztek (20 fő) a JNSZVPSZ Szolnoki Tagintézménye által meghirdetett nyári programra. Az idei évben 2024. július 1–5-ig valósult meg a gyógypedagógusok által szervezett „Móka tábor”.

Színes programok várták a gyerekeket a hét minden napján. Az ismerkedős és csapatépítő játékokat követően mindenki elkészíthette textilfilccel a saját Móka táboros pólóját. Ellátogattunk a Művésztelepre, ahol tárlatvezetéssel egybekötött kiállítást tekinthettünk meg, majd bepillantást kaptunk a művésztelepen alkotók munkáiból, felmásztunk a torony csigalépcsőjén, és a Szolnoki Várkapu interaktív kiállításán is részt vettünk. Egy nap külső meghívottjaink Simonváros Katalin és Czigány Csaba tartottak a Magyar nyelv csodáiról egy interaktív előadást, majd ezt követően a gyerekek „A kisgömböc” című mesét dolgozták fel, elkészítették a bábokat, megfestették a hátteret, eljátszották és el is bábozták a mesét. Sok időt töltöttünk a szabadban, rókavadászatot szerveztünk az Ormos Imre parkban, fagyiztunk a Zagyva Cukrászdában és a tábor egy percében sem unatkoztunk.

A gyermeki mosolyok, ölelések és a szülői visszajelzések is azt erősítették, hogy hasznos, tartalmas, a gyerekek számára élményekkel gazdag szakmai program valósult meg, mely által a gyermeket nevelő családok illetve a gyógypedagógusok között a szorosabb együttműködés ismét megvalósulhatott.

A képen a táborunkban részvevő gyermekek egy asztalt körbe ülve készítik saját tábori pólóikat egy pedagógus segítségével.
A képen a táborunkban részvevő gyermekek egy asztalt körbe ülve készítik saját tábori pólóikat egy pedagógus segítségével.
« A 5 »

Szolnok, 2024. július 10.

Révészné Dégi Virág
gyógypedagógus