Szolnoki tagintézmény

Pedagógusnap a JNSZMPSZ Szolnoki Tagintézményben

2016.06.07-én tartottuk pedagógusnapi ünnepségünket, amelyre – hagyományosan – meghívtuk nyugdíjas kollégáinkat is. Sok kedves régi „ismerős” és még több új kolléga nagyon kellemes hangulatban, gazdag tartalommal töltötte ezt a napot.

A rövid köszöntőt és bemutatkozást az elmúlt egy év eseményeit összefoglaló beszámoló követte szövegesen és egy fotó montázzsal. Minden évben ekkor adjuk át a munkatársi közösség által megszavazott kollégának a Diána Díjat. Az elismerés a nevét Diánáról, a Hold és Vadászat istennőjéről kapta, ő segít a szülésnél, védelmezi a nőket és a gyermekeket. Ebben az évben a díjat a munkatársak titkos szavazással Lazányi Józsefné gyógytestnevelőnek adományozták.

A P.P.A. díjat( Precíz Pontos Adminisztráció Díj) évente egy fő szokta elnyerni, de ebben az évben ­ az egész évben nyújtott teljesítményük alapján ­ ketten is megkapták, V. Szabó Tünde pszichológus és Kurczina Kinga pszichológus.

A díjak átadása után elbúcsúztattuk a nyugdíjba vonuló kollégáinkat, majd pedagógusnapi köszöntő következett.

Végül közös étkezés és kötetlen beszélgetés zárta a napot. Jóleső érzés volt a boldog arcokat, vidám tekinteteket látni, megállni az időben és egymásra figyelni.

04 03 02 01

Gleviczky Marianna
tagintézmény-igazgató