2025/2026 RRF-1.2.4-25-2025-00049

„KREATIVITÁS – KOOPERÁCIÓ – ÉLMÉNY” Gyógytestnevelés szakmai műhelyfoglalkozás

A „Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek és tanulók minőségi ellátása a Szolnoki Tankerületi Központban” című RRF-1.2.4-25-2025-00049 pályázat keretében 2026. 03. 26-án gyógytestnevelés szakmai műhelyfoglalkozáson vehettek részt az érdeklődők. Az esemény középpontjában az élményalapú szemlélet alkalmazása állt, hogyan lehet a gyógytestnevelés foglalkozásokat színesíteni a mindennapi pedagógiai, szakmai kihívások mellett.

A rendezvényre a résztvevők különböző szakterületekről érkeztek, így lehetőség nyílt arra, hogy az ágazatok találkozzanak, párbeszédet folytassanak, és erősítsék együttműködésüket, hiszen a hatékony ellátás alapja a folyamatos kommunikáció, egymás munkájának megértése és segítése. Gyógytestnevelők, védőnők, orvosok, testnevelők, edzők, szakszolgálati munkatársak, pedagógusok vettek részt az eseményen, akik eltérő szakmai feladatkörrel, de közös céllal végzik tevékenységüket a gyógytestnevelésben ellátott gyermekek egészségének támogatásáért és harmonikus fejlődésük elősegítéséért.

Az előadást Gálfalviné Reé Krisztina testnevelő–gyógytestnevelő, mentortanár, mesterpedagógus, egyetemi oktató tartotta, aki inspiráló személyiségével a saját szakmai tapasztalataira építve mutatta be szemléletmódját. Előadásában hangsúlyozta, hogy napjaink gyógytestnevelési gyakorlata jelentős különbségeket mutat a helyi adottságok, az infrastruktúra és az eszközellátottság szempontjából. Rámutatott arra, hogy „az anyagi források fokozódó hiánya egyre inkább szükségessé teszi a pedagógusok kreatív gondolkodásmódját, leleményességét és talpraesettségét”, amelyek segítségével a hiányosságok áthidalhatók. Bemutatta, hogy megfelelő szemlélettel és nyitottsággal nem lehet az eszközhiány akadálya az élménygazdag fejlesztő foglalkozásoknak. Kiemelte, hogy a pedagógus fantáziája mellett a gyermekek bevonása is kulcsfontosságú: „a gyerekekkel való közös gondolkodás során gyakran születnek egészen újszerű, kreatív megoldások”, amelyek hozzájárulnak a motiváció fenntartásához és az aktív részvételhez. Az előadás során számos, a gyakorlatban bevált feladatot mutatott be, amelyek jól alkalmazhatók különböző korosztályok, különböző diagnózisú csoportok, eltérő fejlesztési célok esetén.

A bemutatott szemlélet egyik fontos eleme az volt, hogy a rendelkezésre álló eszközöket új nézőpontból is közelítsük meg. Az előadó hangsúlyozta, hogy az eszköz tulajdonságai – mint például mérete, súlya, formája, anyaga vagy rugalmassága – lehetőségeket rejtenek magukban a mozgásfejlesztés szempontjából. Emellett felhívta a figyelmet arra is, hogy nemcsak hagyományos sporteszközökben érdemes gondolkodni: „akár egy üres terem falai, pályavonalai, sőt végső esetben maguk a gyermekek is lehetnek eszközök egymás számára”.

Az elméleti blokkot követően a résztvevők a tornateremben egy gyakorlati bemutató foglalkozást nézhettek meg, ahol 12 tanuló végezte lelkesen a gyógytestnevelés foglalkozásokon alkalmazható élményalapú, kreatív feladatokat, játékokat, gyakorlat ötleteket. A bemutató óra változatos volt, tartalmazott helyben végzett és haladással történő gyakorlatokat, egyénileg és párokban, eszköz nélküli és eszközzel végzett feladatokat egyaránt. Az alkalmazott eszközök között szerepeltek egyszerű, könnyen hozzáférhető tárgyak, például babzsákok, jelölőmezek, jelölőbóják, törölközők és labdák.

Az óravezetésben szerepet kapott a differenciálás, az egyéni képességekhez igazított végrehajtás, valamint a gyakorlatok variálhatósága, új ötleteket kínálva, hogy hogyan lehet egy-egy feladatot egyszerűen módosítani személyre szabottan. A gyakorlatok játékosak, motiválóak és élményszerűek voltak, ami jól szemléltette az előadásban elhangzott elveket.

Összességében a műhelyfoglalkozás szakmai szempontból rendkívül hasznos és inspiráló volt, az ágazatok közötti kapcsolatok erősítésében is jelentős szerepet töltött be. Megerősítette azt a szemléletet, hogy a különböző területeken dolgozó szakemberek összehangolt munkája kulcsfontosságú a gyermekek egészségének megőrzésében és fejlesztésében, és hogy a kreatív, élményalapú megközelítés minden résztvevő számára új lehetőségeket kínál a mindennapi gyakorlatban.

Rózsa Józsefné
munkaközösség-vezető