Külső-belső továbbképzés Pályaválasztási munkaközösség

„Tájoló Nap” Pályaorientációs program Szolnokon

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az idei évben első alkalommal kívánja megvalósítani az EduNet Alapítvány által kidolgozott „Tájoló Nap” című pályaorientációs programját Szolnokon a Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában. A 2017. őszén megszervezésre kerülő rendezvény legfőbb célja, hogy a részt vevő tanulók a munka világában alapvetőnek tekinthető, gyakorlati készségeikről kapjanak sokoldalú visszajelzést, elsősorban az erősségekre koncentrálva.

A Tájoló program megvalósításában a pályaválasztási tevékenységben részt vevő szakemberek vesznek részt. Az általános iskolák és szakképző centrumok pedagógusai, a megyei kormányhivatal munkatársai, a pedagógiai szakszolgálat pályaválasztási tanácsadói, valamint az iparkamara munkatársai részére 2017. május 18-án felkészítő került megtartásra. A felkészítőn a megyei pedagógiai szakszolgálat részéről Paraginé Boros Ágnes pályaválasztási konzulens vett részt.

A felkészítés során a résztvevők megismerkedtek a Tájoló programmal, a Tájoló Nap menetrendjével, feladataival, elvárásaival, várható eredményeivel, továbbá munkacsoportok kerültek kialakításra. A munkacsoportok tagjai mint megfigyelők, értékelők vesznek részt a programban.

A program megvalósítása egy tanítási napot igényel, hat nagy terület fog át: műszaki, kereskedelmi, üzleti ügyintézői, kézműves, turisztikai-vendéglátói és egészségügyi-szociális. A forgószínpad jelleggel megszervezhető esemény minden helyszíne egy-egy szakmai irányt képvisel. Az egyes állomásokon 40 percet töltenek a tanulók, 4-5 fős csoportokban. Mindenhol 5-10 perces időtartamú, változatos, egyénileg és/vagy csoportban elvégezhető elméleti, gyakorlati és/vagy szerepjáték jellegű feladatokat oldanak meg.

A tanulók a Tájoló-nap előtt és minden helyszínen külön is értékelik saját magukat egyszerűen kezelhető visszajelző lapok segítségével. Ugyanazon szempontok alapján pedagógusaik, társaik is értékelik őket. Az egyes állomásokon pedig strukturált szempontok szerint, megfigyelők rögzítik a diákok tevékenységére vonatkozó egyedi tapasztalataikat.

A sokféle értékelés eredményeinek összesítéseként végül jól áttekinthető és grafikus formában is megjeleníthető kép rajzolódik ki minden egyes résztvevő érdeklődési irányairól és legfontosabb képességeiről. Az értékelő lapok feldolgozását követően minden fiatal személyre szabott szöveges jellemzést kap, amely fontos visszajelzésként szolgálhat számára tanulási irányának megválasztásához. Egyúttal felvetheti azokat a további kérdéseket is, amelyekre a döntés meghozatala előtt érdemes még más módon is válaszokat keresnie. Azoknál a tanulóknál, akiknél az önértékelés és a tényleges teljesítmény, valamint a megfigyelők értékelése között jelentés eltérés mutatkozik javasolt a pedagógiai szakszolgálatnál egyéni pályaválasztási tanácsadáson való részvétel.

A komplex programban való aktív közreműködés a pályaválasztásban érintett szakemberek számára együttműködési és szakmai tapasztalatszerzési lehetőséget biztosít, illetve kiinduló pontja lehet egy jó gyakorlat fokozatos elterjesztésének a megyében.

 

Paraginé Boros Ágnes
pályaorientációs konzulens