Beszámoló a JNSZMPSZ Mezőtúri Tagintézmény “Őszülő” rendezvényéről

 A Mezőtúri Tagintézményben az EFOP 3.1.6 pályázat keretein belül megrendezett Őszülő rendezvényünk több célt szolgált. A szülők ismereteinek bővítésén túl a gyermekek minél sokoldalúbb élményszerzése volt az elsődleges célunk.

A gyermekeket vidám őszi dekorációval és zenével fogadtuk, akik érdeklődve léptek az őszi színekben úszó fejlesztő szobába. Egy tálban élő kis csigákat gyűjtöttünk, amit az érkező gyerekek érdeklődve szemléltek.
A köszöntést követően gyurmából és gesztenyéből kis csigákat formáztunk, mondókával, dallal kísérve. A tevékenységbe a szülők is örömmel kapcsolódtak be, színes kis csigacsaládok születtek a szorgos apró kezek alatt.
Ezt követően almákat mártottunk festékbe és színes lenyomatot készítettünk velük. A gyerekek nagyon élvezték a festést, sok gyerkőc most vette először a bátorságot, hogy önállóan is ecsetet fogjon a kezébe.
Hagyományunk, hogy a rendezvényeinken születik valamilyen közös alkotás – idén egy hatalmas sünit díszítettek a gyerekek tenyérnyomatukkal. A színes kis tenyerek falevelekként takarták be a rajzolt sünit.
A korai fejlesztésben részt vevő gyermekek örömmel vették birtokba a mozgásfejlesztő szoba eszközeit is, érdeklődve ismerkedtek egymással. Örömmel fogadtuk egykori korais gyermekeinket vendégként.
A délelőttöt Fejes Letti kolleganő vezetésével körben ülve, ölben ülő, höcögtető mondókákkal folytattuk. Az éneklés, közös nevetés után a szülők két kolléganő előadását hallgathatták meg. Fadgyas-Székely Orsolya gyógypedagógusunk az óvodai integráció lehetőségeiről beszélt, Csete Olga konduktor kollégánk pedig a későbbiekre nyújtott kitekintést, az iskolaválasztást segítette a járás két intézményének bemutatásával. A vidám délelőttöt tízóraival és őszi gyümölcsök majszolásával zártuk.

 

Mezőtúr, 2018.10.08.

A Tagintézmény munkatársai

 

közzétéve itt Mezőtúri tagintézmény.